Női tagozat elsőként Békésben
Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke Vígh Ilonát, a körös-sárréti térség országgyűlési képviselőjét kérte fel a szövetségen belül megalakítandó női tagozat szervezésére. Az országos nőtagozatot július 5-én Budapesten hívják életre. A Fidesz Békés megyei nőtagozata - az országban elsőként - szombaton Füzesgyarmaton alakult meg.
Dátum: 2003-06-10 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11480
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:50.732001, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A május 17-ei kongresszuson hitet tettünk amellett, hogy megerősítjük a nemzet ritkuló szövetét. Mindezek jegyében a szövetségen belül nyolc új tagozatot alakítunk. A női tagozat nagy jelentőségű, hiszen a nő nagyhatalom. Ismerősöm azt szokta mondani: kis dolgokban a nő dönt, nagy dolgokban a férfi. Az utóbbi 20 évben viszont nálunk nem voltak nagy dolgok. Fontosnak tartjuk, hogy a férfiakkal, férjeinkkel közösen oldjuk meg azokat a problémákat, amelyek bennünket érintenek. Bizonyítanunk kell, hogy van bennünk erő, akarat, és érdekelődés a politika iránt — hangoztatta megnyitó beszédében Vígh Ilona, országgyűlési képviselő.
Domokos László, a Fidesz megyei elnöke megemlítette: a 2002-es választás bebizonyította, hogy a 8 millió választópolgárban ott az óhaj arra, hogy érett szavazó legyen. A megalakuló tagozatokkal a Fidesz lehetőséget biztosít arra, hogy akik bele akarnak szólni a politikába, szerephez jussanak.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Békés megyei női tagozatának elnökévé Vígh Ilonát választották a jelenlévők. A négy alelnök: Vetésiné Oravecz Eszter, Nagyné Krátki Ágnes, Giricz Katalin és Major Lászlóné.
Forrás: Békés Megyei Hírlap
fidesz.hu