Kósa: Markánsan visszaesett az MSZP
Az aktív választók nem fordultak el a jobboldali kormánytól - értékelte Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a hajdú-bihari időközi választások előzetes eredményeit vasárnap este rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2011-06-06 10:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163729
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:19:49.991183, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A cívisváros polgármestere kiemelte, hogy a debreceni önkormányzati képviselő-választáson és a püspökladányi polgármester-választáson is a Fidesz-KDNP jelöltje győzött, és bár az időközi országgyűlési képviselő-választás Püspökladányban nem volt érvényes, ott is a kormánypártok jelöltje szerezte meg a leadott szavazatok 52 százalékát.
Utóbbi kapcsán Kósa Lajos megjegyezte: általános tendencia, hogy az időközi országgyűlési képviselő-választás első fordulója érvénytelen, ugyanis nincs választási hangulat az országban, s így nehéz elvinni az embereket szavazni. Ugyanakkor az eredményekből látszik, hogy az állampolgárok támogatják az Orbán-kormány politikáját, az aktív választók nem fordultak el a jobboldali kormánytól - hangsúlyozta a politikus.
Kósa Lajos markánsnak nevezte az MSZP visszaesését a választásokon. Utalt arra, hogy Debrecenben hat jelölt közül három (Fidesz-KDNP, független, Jobbik) is megelőzte a szocialisták támogatottját, Püspökladányban pedig mind a polgármester, mind pedig az országgyűlési képviselő-választás négy-négy jelöltje közül a harmadik lett a szocialisták indulója. Kósa Lajos a sajtótájékoztatón köszönetet mondott a választóknak a kormánypárti jelöltek támogatásáért.