Új, exkluzív márkát vezet be a Sony
Új, exkluzív márkanevet vezet be a Sony, mivel a tömegtermelés miatt termékeinek nagy része elveszítette eredeti fényét a vásárlók szemében. A Sony vissza kívánja szerezni egykori "márka prémiumát" a dél-koreai és tajvani szórakoztató elektronikai tömegtermelőkkel szemben.
Dátum: 2003-06-10 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11482
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:51.336412, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez persze nem az egyetlen ok. - Manapság túl nagy hangsúlyt helyezünk a termelési számokra és a megszerezhető piaci részesedésre. Számos készülék emiatt a szemlélet miatt el sem készül - jelentette ki Idei Nobuyuki vezérigazgató a döntést bejelentő sajtótájékoztatón.
A "Qualia" nevet viselő termékek kizárólag előzetes megrendelésre készülnek majd - ennek megfelelően magas áron. Az első ilyen exkluzív termékek között szerepel egy nagyfelbontású házimozi projektor 2,4 millió jenes, egy 36 colos Trinitron képernyős televízió készülék 1,3 millió jenes és egy két megapixeles kártya nagyságú digitális kamera 380 ezer jenes áron. Minden egyes termék a vezérigazgató és az elnök, Ando Kunitake személyes jóváhagyásával kerülhet csak gyártásba. Jelenleg a fenti néggyel együtt 17 projekt van fejlesztés alatt. A bejelentés nem tért ki arra, hogy az idén összesen hány ilyen exkluzív márkanevet viselő termék kerül gyártásba. A termékek kizárólag Japánban készülnek majd.
Qualia márkakereskedéseket elsőként Tokióban és Oszakában nyit meg a Sony, de külföldi üzletek nyitását is tervezi.
A Sony részvénye 3,66 százalékkal alacsonyabban zárt kedden Tokióban, szemben a Nikkei 225 index 1,49 százalékos csökkenésével.
MTI - fidesz.hu