Saron dicséri Berlusconit
Izrael azt várja az Európai Unió soros elnöki tisztét átvenni készülő Olaszországtól, hogy bekapcsolja majd a "vén Európát" a közel-keleti rendezési útitervbe - írják a keddi olasz napilapok, amelyek meglepően családiasnak nevezik Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök jeruzsálemi fogadtatását.
Dátum: 2003-06-10 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11483
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:51.650575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A független Corriere della Sera úgy fogalmaz: Ariel Saron izraeli miniszterelnök és olasz kollégája régi barátokhoz illő gesztusokat nyújtott egymásnak. Noha az izraeli kormányfőnek roppant nehéz csatákat kell megvívnia a belpolitikai porondon, jutott energiája arra, hogy gratuláljon a Milan labdarúgó csapat sikeréhez (amelynek Berlusconi a tulajdonosa), ezen kívül fél napot töltött együtt vendégével.
A baloldali liberális La Repubblica tudósítójának is feltűnt, hogy Berlusconi az állami látogatásokra jellemző tiszteletben részesült, holott csak munkalátogatásról volt szó. E lap szerint a megbeszélések megerősítették: Olaszország Izrael számára a legbarátibb európai ország.
Berlusconi nem győzte hangoztatni vendéglátójának: Róma irányvonala lényegében egybeesik George Bush amerikai elnökével - emlékeztet a La Repubblica. A jeruzsálemi látogatás olyan családiasra sikerült, hogy Ehud Gol, Izrael olaszországi nagykövete a lap szerint azt mondta: most már valóban elérhető közelségbe került Gianfranco Fini miniszterelnök-helyettesnek, az olasz Nemzeti Szövetség (AN) - az egykori újfasiszta párt utódszervezete - főtitkárának izraeli látogatása.
A pártoktól független La Stampa keddi kommentárjában úgy véli: Izrael szemében csak az EU soros elnöki tisztét átvenni készülő Olaszország lesz képes bekapcsolni a "vén Európát" a közel-keleti rendezési folyamatba.
MTI - fidesz.hu