Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csak az Alstom első számú vezetőjével tárgyalna Tarlós

Ha az Alstom első számú vezetője elfogadja a budapesti városvezetés meghívását, akkor "nyitva marad a kapu", ellenkező esetben nem marad más hátra, mint az új tender kiírása - jelentette ki Tarlós István főpolgármester hétfőn újságíróknak.


Dátum: 2011-06-06 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163761
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:20:00.800714, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tarlós István hangsúlyozta: a szerelvények ügyében mással már nem tárgyal, csak a francia cég első emberével. Hozzátette: hétfőn azt a visszajelzést kapta, hogy két napon belül választ adnak a meghívásra.

A főpolgármester úgy fogalmazott, hogy ha az Alstom hajlandó a szerelvények kijavítására, illetve a vasúthatósági engedély legális megszerzésére, akkor "van miről beszélnünk".

A Magyar Nemzet hétfőn számolt be arról, hogy Tarlós István Budapestre hívta az Alstom vezetőjét. A BKV azután mondta fel az Alstommal öt éve kötött szerződést, hogy a cég - amely a négyes metróhoz is gyártotta volna a kocsikat - kettes metróra szánt kocsijai nem kapták meg a típusengedélyt fékhibák és más biztonsági hiányosságok miatt. Az Alstom francia bírósághoz fordult a BKV által követelt több mint 30 milliárd forint ügyében.

Kapcsolódó elemek