Bizalomerősödés: javított hazánk besorolásán a Fitch
Stabilra javította a magyar szuverén adóskockázati besorolások kilátását az eddig negatívról hétfőn a Fitch Ratings, a magyar kormány által bejelentett költségvetési intézkedések bizalomerősítő hatásával indokolva a lépést.
Dátum: 2011-06-06 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163762
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:20:01.145363, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kilátásjavítás azt jelenti, hogy a nemzetközi hitelminősítő levette a napirendről a közepes befektetői magyar adósosztályzatok visszaminősítését.
A Fitch a kilátás stabilra javításával egy időben megerősítette a hosszú futamidejű szuverén magyar deviza- és forintadósság "BBB mínusz", illetve "BBB" osztályzatait, a rövid lejáratú adósságok "F3"-as besorolásával, illetve a kereskedelmi adósokra külön megállapított, "A mínusz" szintű osztályzati országplafonnal együtt.
A hitelminősítő a kilátásjavításhoz fűzött hétfői londoni elemzésében közölte, hogy a döntés a magyar kormány által tavasszal bejelentett költségvetéspolitikai célokat és intézkedéseket tükrözi. A Fitch értékelése szerint ezek a lépések erősítették a bizalmat aziránt, hogy az államháztartási hiányt 2012-ig sikerül a hazai össztermék (GDP) 3 százaléka alá csökkenteni, és az államadósság-ráta tartósan csökkenő pályára kerülhet.