Június végén Magyarországra jön a kínai kormányfő
Június 24-25-én kétnapos hivatalos látogatásra Magyarországra érkezik Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök - közölte Szijjártó Péter, Orbán Viktor kormányfő szóvivője hétfőn újságírók előtt.
Dátum: 2011-06-06 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163765
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:20:02.233788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rámutatott, 24 éve nem járt hivatalos magyarországi látogatáson kínai miniszterelnök, aki június végén - mások mellett - találkozik majd magyar kollégájával is. Ez a látogatás komoly előrehaladást jelenthet a magyar-kínai kapcsolatokban - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy a kínai kormányfő útja során Magyarország mellett Nagy-Britanniába és Németországba látogat majd el.
Martonyi János külügyminiszter vasárnap - miután találkozott a kínai külügyminiszterrel - közölte, hogy három hét múlva Budapestre látogat a kínai kormányfő.
Szijjártó Péter elmondta, hétfőn Orbán Viktor is tárgyalt a kínai diplomácia vezetőjével, Jang Csie-csével, és a két tárgyalópartner "megelégedéssel és örömmel állapította meg, hogy az elmúlt egy esztendőben remek előrehaladást sikerült elérni a kínai-magyar kapcsolatok területén, és egy nagyon komoly együttműködési lehetőség kapujában állunk mind a gazdaság, mind a turisztika, mind a tudomány, mind pedig a kultúra területén". Magyarországnak elementáris fontosságú a jó stratégiai kapcsolat az ázsiai országokkal, így Kínával is - hangsúlyozta a magyar miniszterelnök szóvivője.