Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor a rendvédelmisekkel egyeztet

Kedd reggel hét óra után megkezdődött az újbóli egyeztetés az Országházban Orbán Viktor kormányfő és a rendvédelmi szakszervezetek képviselői között a rendészeti dolgozókat érintő nyugdíjátalakítások ügyében.


Dátum: 2011-06-07 07:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163778
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:20:07.133053, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A konzultáció várhatóan nyolc óráig tart majd, akkor kezdődik ugyanis a kabinet tanácskozása. A kormányülésen a korábbi közlés szerint Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter tájékoztatni fogja a kormánytagokat a rendvédelmi szakszervezetekkel folytatott konzultációkról, a belügyi tárca vezetője pedig vázolja a lehetséges jogalkotási menetrendet is.

Az érdek-képviseleti delegáltak legutóbb múlt csütörtökön jártak a kormányfőnél, ám a rendészeti dolgozókat tömörítő érdekvédelmi szervezetek és Pintér Sándor belügyminiszter között azóta sem született megállapodás.

Kapcsolódó elemek