Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A feldolgozók és közétkeztetők segítségét kérte Fazekas

A feldolgozókat, a vendéglátósokat, az iskolai, valamint az önkormányzati konyhaüzemeltetőket kérte arra Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, hogy vásárolják fel a termést az uborkatermelőktől, és juttassák el a fogyasztókhoz.


Dátum: 2011-06-07 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163801
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:20:15.436556, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Fazekas Sándor a Hír Tv Rájátszás című műsorában

A tárca vezetője Hír TV Rájátszás című műsorában a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóosztályának tájékoztatása szerint azt mondta: önhibáján kívül került nagy bajba az ágazat, és több ezer munkahely is kockán forog.

Fazekas Sándor szerint, ha az üzemeltetők kiállnak a termelők mellett és felvásárolják a felesleget, segítenek az ágazaton és a friss zöldségből egészséges, biztonságos ételeket főzhetnek a konyhákon. A helyi feldolgozáson, a különböző étkeztetési formákon keresztül le lehet vezetni a hirtelen keletkezett felesleget.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3034, 'source_type': 'media', 'source_id': 7193, 'target_type': 'article', 'target_id': 108554, 'relation_type': 'describes'}