Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Éjszakai rendőr járőröket finanszíroz Gyula városa

Két rendőr járőr közreműködését finanszírozza Gyula város önkormányzata helyi vendéglátós vállalkozókkal közösen a közbiztonság további erősítése érdekében - közölte Gajda Róbert, a város fideszes alpolgármestere, országgyűlési képviselő kedden sajtótájékoztatón, Gyulán.


Dátum: 2011-06-07 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163821
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:20:22.860044, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az alpolgármester a döntést indokolva elmondta: a gyulai képviselő-testület szerint a városban a közbiztonság jónak tekinthető, ám az idegenforgalmi szezon beindulásával az éjszakai szórakozóhelyekről távozók zavarhatják a belváros lakosságának és a vendégeknek a nyugalmát.

Mint hozzátette, már a tavalyi választási kampány során több ilyen jelzést kapott a belvárosban élőktől. Ezért az önkormányzat tárgyalt az érdekelt vendéglátósokkal és a helyi rendőrség vezetőivel annak érdekében, hogy fokozzák a rendőri jelenlétet a kérdéses időszakokban.

Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester elmondta: a közelmúltban megállapodás született hat belvárosi szórakozóhely, a rendőrkapitányság és az önkormányzat között, s ennek alapján Gyula városa havi 102 ezer, a vendéglátósok pedig 72 ezer forinttal támogatják, hogy két gyalogos járőr lásson el szolgálatot a belvárosban.

Az összefogás alapján a nyári hónapokban, minden pénteken és szombaton este a szokásos szolgálaton túl egy további gyalogos járőrpár lát el szolgálatot a gyulai rendőrség részéről este 11 órától másnap hajnal öt óráig.

A polgármester abban bízik, hogy a megerősített rendőri jelenlét révén az idegenforgalmi szezonban így egyszerre tud eleget tenni a város a szórakozás, illetve a pihenés miatt a fürdővárosba érkezők és a lakosság igényeinek.

Kapcsolódó elemek