Kevesebb jutott a civileknek
A Medgyessy-kormány a civil szervezeteken is spórol - állapította meg sajtótájékoztatóján Martonosi György, Makó országgyűlési képviselője, a parlament társadalmi szervezetekkel foglalkozó bizottságának tagja.
Dátum: 2003-06-10 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:53.183746, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megszületett a döntés a civil szervezetek ez évi központi támogatásáról. A pályázati felhívásra idén például Makó térségéből húsz egyesület jelentkezett, közülük azonban mindössze kettő nyert, összesen hatszázezer forintot. Ezzel szemben - állítja Martonosi György országgyűlési képviselő - a polgári kormány utolsó évében, 2002-ben tizennyolc civil szervezetből tíz kapott támogatást Makóról és környékéről, összesen 1 millió 780 ezer forint értékben.
A makói képviselő elmondta: a polgári kormány idején a civil szervezetek támogatásáról évről évre konszenzusos döntés született az ezzel foglalkozó parlamenti bizottságban valamennyi párt képviselőjének részvételével, amit aztán az országgyűlés több mint kilencvenszázalékos többséggel hagyott jóvá.
Most ezzel szemben a négyszázmilliós támogatási keret szétosztását a Miniszterelnöki Hivatal egy kuratóriumra bízta, melybe országos ernyőszervezetek képviselőit hívták meg. Emiatt a helyi kötődésű szervezetek háttérbe szorultak az országos egyesületek javára: a pénz kétharmadát budapesti székhelyű egyesületek kapták, míg korábban a vidékiek vihették el a teljes keret kétharmadát.
Martonosi György a döntést értékelve elmondta: jövőre azt fogja szorgalmazni, hogy állítsák vissza a helyi kötődésű, vidéki szervezetek korábbi támogatási arányát, hiszen az emberek döntő többsége vidéken él.
Szabó Imre - Délmagyarország