Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Együttműködés kell az elmúlt nyolc év hibáinak kijavításához"

Orbán Viktor világossá tette a szakszervezeti vezetőknek, hogy a választóvonal nem a rendvédelmisek és a kormány, hanem a rendbontók és a rend oldalán állók között húzódik - szögezte le Szijjártó Péter a köztévé Az Este című műsorában kedden. A miniszterelnök szóvivője a szociális konzultációról szólva kijelentette: az emberek véleményének ismeretében hoznak majd parlamenti döntéseket.


Dátum: 2011-06-08 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163848
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:20:32.774416, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szijjártó Péter az m1 Este című műsorában

Megállapodás született arról, hogy az életpálya-modell kidolgozásáról a szakszervezetekkel folyamatosan egyeztetni fog a belügyminiszter - hangsúlyozta Szijjártó. Hozzátette: szeptember közepére elkészülhet az erről szóló javaslat.

A politikus úgy fogalmazott, a miniszterelnök elvárja a rendvédelmi dolgozóktól, hogy minden körülmények között a rend oldalán álljanak. Mint mondta, Orbán Viktor azt is világossá tette a szakszervezeti vezetőknek, hogy a választóvonal nem a rendvédelmisek és a kormány, hanem a rendbontók és a rend oldalán állók között húzódik.

Együttműködésre van szükség ahhoz, hogy az elmúlt nyolc év hibáit kijavítsuk - szögezte le a miniszterelnök szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy a kormányváltás idejére "a nyugdíjrendszer gyakorlatilag a csőd szélére került" a szocialisták gazdaságpolitikai intézkedései miatt.

Az a szakszervezeti vezető, aki inkább a feszültséget szítja, bohóctréfát űz az állomány képviseletéből, az nemcsak a kormánynak és az országnak árt, hanem az általa képviselt állománynak is - jelentette ki Szijjártó.

A szóvivő arról is beszélt, hogy a szociális konzultáció kérdőíveit június 30-áig feldolgozzák, majd nyilvánosságra hozzák az eredményeket, és az emberek véleményének ismeretében fognak parlamenti döntéseket hozni.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2726, 'source_type': 'media', 'source_id': 7198, 'target_type': 'article', 'target_id': 108595, 'relation_type': 'describes'}