Új vezetők a fővárosi közoktatási intézmények élén
Tizenkilenc fővárosi fenntartású közoktatási intézmény vezetőjének pályázatát fogadta el a Fővárosi Közgyűlés szerdán, így ők augusztus 15-től öt évig tölthetik be a posztot. A Városligeti Műjégpálya 4,7 milliárd forintos rekonstrukciójához még 37,5 millió forintot ad az önkormányzat a Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében; a rendkívüli ülésen ugyanakkor kiderült, hogy mintegy százmillió forint kivitelezői követelést nem tartanak jogosnak Budapest vezetői. Egyhangúlag megszavazta a Fővárosi Közgyűlés a budapesti közösségi közlekedés normatív támogatásának igényléséről szóló előterjesztést.
Dátum: 2011-06-08 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163853
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:20:34.317721, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csomós Miklós oktatásért felelős főpolgármester-helyettes előterjesztése szerint az érintett fővárosi fenntartású oktatási-nevelési intézmények mostani vezetőinek megbízása augusztus 15-én jár le, ezért az álláshelyek betöltésére pályázatot írt ki az önkormányzat. A 23 vezetői posztra - a határidőig - 47 pályázat érkezett, közülük 31 felelt meg a kiírási feltételeknek. A pályázatokat véleményező munkacsoport 29 pályázót hallgatott meg, miután az egyik jelentkező nem jelent meg, egy másik pedig visszavonta pályázatát. A meghallgatások után további ketten visszaléptek - derül ki az előterjesztésből. A Fővárosi Közgyűlés szerdán 19 pályázatot fogadott el, a fennmaradó négy álláshelyre olyan jelentkező volt, aki a pályáztatás megkezdéséig nem szerezte meg a szükséges közoktatás-vezetői végzettséget, illetve sem az alkalmazotti közösség, sem a munkacsoport nem javasolta a posztra.
Csomós Miklós javaslata szerint ezekben az intézményekben a helyettesítés rendje szerint kell ellátni a vezetéssel kapcsolatos feladatokat 2012. augusztus 15-ig. Az új vezetők már egy nemrégiben kidolgozott objektív rendszer szerint kapják a garantált összegen felüli illetménykiegészítésüket, amelyben szempont - egyebek mellett - az intézmény alapfeladata, figyelembe veszik az intézmény létszámadatait, a kapcsolódó további tagintézmények számát, az intézmény több területet érintő profilját, valamint az esetleges esti, levelező oktatást, felnőttképzést. A többi fővárosi fenntartású közoktatási intézmény vezetőjének juttatása egyelőre nem változik, azonban a határozott idejű megbízatás lejárta után már az új feltételek vonatkoznak a leendő vezetőkre.
Több pénz jut a műjégpálya rekonstrukciójára
A képviselőknek átadott előterjesztés egyebek mellett arra emlékeztet, hogy a kivitelezés megkezdése után a restaurátori kutatások és feltárások eredményeként a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal az eredeti építési engedélyhez képest további kötelezettségeket állapított meg a műemlék épület homlokzatának, nyílászáróinak és dísztermének kialakítására.
György István főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy indokolt a 37,5 millió forintos pluszköltség, és utalt arra is, hogy a 4,7 milliárd forintos beruházás költségeihez 2,2 milliárd forint támogatást ad az Európai Unió. Jelezte azt is: a kivitelezőnek további, "százmilliós nagyságrendű" követelése van, de mivel azt az önkormányzat nem ismeri el, várhatóan peres eljárásban rendezik majd a kérdést. A többletforrás odaítéléséről szóló javaslatot huszonhatan támogatták, öten tartózkodtak. A Városligeti Műjégpálya betonmedre már elkészült; a területet a nyári időszakra vízzel árasztották el, így nyolcévnyi szünet után ismét működik a csónakázótó. A tavon jelenleg a Szépművészeti Múzeum Art on Lake című víziszobor-kiállítását tekinthetik meg a csónakázók. A csónakázótavat a közeli Széchenyi fürdő elhasznált gyógyvizével, valamint a fürdő nem használt hideg vizes kútjaiból töltötték fel. A műemlék épület és ezzel a teljes beruházás várhatóan őszre készül el.
Megszavazták a közösségi közlekedés támogatását
A György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes által beadott előterjesztés szerint a kérelmet június 7-éig kellett beadni, ezt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) meg is tette. Mivel az igénylést előíró törvény május 25-ei hatályba lépése, illetve a beadási határidő között a közgyűlés nem ülésezett, a képviselők most döntöttek a támogatáshoz csatolandó nyilatkozat elfogadásáról. Ezeket a BKK hiánypótlásként nyújtja be. A kormány augusztus 12-éig dönt a kérelem elbírálásáról, a főváros legalább 32 milliárd forint támogatásra számít, mivel a törvény előírja, hogy az előző évinél kisebb összeg nem adható.