Új lap nyílt Szerbia és Montenegró kapcsolataiban
Szerbia és Montenegró gyakorlatilag megállapodásra jutott a jugoszláv államszövetség jövőjéről - derült ki a jugoszláv vezetők és Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője közötti tárgyalásokat követően, csütörtök hajnalban elhangzott nyilatkozatokból.
Dátum: 2002-03-14 10:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=923
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:26.415955, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vojislav Kostunica jugoszláv elnök a csaknem 12 órás tárgyalássorozat után azt hangoztatta, hogy Milo Djukanovic montenegrói elnök "konstruktív álláspontja" tette lehetővé a megegyezést, amelynek értelmében a Szerbia és Montenegró alkotta államban megmarad az államfői poszt, akárcsak a közös ENSZ-képviselet. "Elfogadható megoldást találtunk Szerbia és Montenegró, Európa és a régió számára is, s ez a megoldás tartós lesz" - hangsúlyozta Kostunica, hozzáfűzve, hogy új lap nyílt Szerbia és Montenegró kapcsolataiban.
A jugoszláv elnök szerint még csütörtökön aláírják azt a politikai megállapodást, amelynek értelmében őszre új szövetségi választásokat írnak ki, s mindkét köztársaság törvényhozása megkezdi a szükséges alkotmánymódosítások kidolgozását.
Zoran Djindjic szerb miniszterelnök közlése szerint az EU konföderációs alapelveket javasolt a két köztársaság számára. Mint újságíróknak elmondta, az új állam neve Szerbia és Montenegró lesz, s habár a két köztársaság szoros szövetségben alakítja védelmi és külpolitikáját, külön gazdaságuk, valutájuk és vámszerveik lesznek. Montenegró belement abba, hogy félretegye a májusra kiírt függetlenségi népszavazás tervét.
Javier Solana úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy a két köztársaság között küszöbön áll a megállapodás Jugoszlávia radikális újjászervezéséről, amivel elejét lehet venni a végső szakításnak.