Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megépíti a római-parti védművet Budapest

A Fővárosi Közgyűlés szerdai, rendkívüli ülésén döntött arról, hogy megépítteti a III. kerületi, római-parti védművet; a javaslatot a képviselők pártállástól függetlenül egyhangúlag támogatták. Megszavazták a képviselők a budapesti közösségi közlekedés normatív támogatásának igényléséről szóló előterjesztést is.


Dátum: 2011-06-08 15:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163868
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:20:39.460569, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A római-parti gáttal kapcsolatban a közgyűlés azonban egy későbbi ülésén dönt arról, hogy a védműtervek közül melyiket támogatják. A három kilométer hosszú, három méter magas gát - amely még a békásmegyeri lakótelepen élőket is megvédené egy nagyobb árvíz esetén - várhatóan még ebben az önkormányzati ciklusban elkészül.

A képviselők megszavazták a budapesti közösségi közlekedés normatív támogatásának igényléséről szóló előterjesztést is. A kormány augusztus 12-éig dönt a kérelem elbírálásáról, a főváros legalább 32 milliárd forint támogatásra számít. A közgyűlés arról is döntött, hogy további 37,5 millió forintot ad a Városligeti Műjégpálya 4,7 milliárd forintos rekonstrukciójához. Az ülésen ugyanakkor kiderült, hogy mintegy százmillió forint kivitelezői követelést nem tartanak jogosnak Budapest vezetői. A műjégpálya betonmedre már elkészült; a területet a nyári időszakra vízzel árasztották el, így nyolcéves szünet után ismét működik a csónakázótó. A tavon jelenleg a Szépművészeti Múzeum Art on Lake című víziszobor-kiállítását tekinthetik meg a csónakázók. A műemlék épület és ezzel a teljes beruházás várhatóan őszre készül el.

A testület elfogadta tizenkilenc fővárosi fenntartású közoktatási intézmény vezetőjének pályázatát is, a vezetők augusztus 15-től öt évig tölthetik be a posztot. A közgyűlés egyhangúan arról is határozatot hozott, hogy huszonkétmillió forint pályázati forrást kaphatnak a főváros kisebbségi önkormányzatai; a tizenegy önkormányzatnak így külön-külön két-két millió forint jut. A bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb és szlovák önkormányzat egyebek mellett kisebbségi közügyekkel összefüggő feladatokra, gyermekprogramokra, közművelődési, illetve oktatási intézmények támogatására, újságok fenntartására, ösztöndíjakra fordíthatja a pénzt.

A közgyűlés nem vette napirendre a szocialisták egészségügyi koncepcióját.

Kapcsolódó elemek