Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fővárosi Közgyűlés: pénzt kapnak a kisebbségi önkormányzatok

Huszonkétmillió forint pályázati forrást kapnak a főváros kisebbségi önkormányzatai; a tizenegy önkormányzatnak így külön-külön két-két millió forint jut.


Dátum: 2011-06-08 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163871
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:20:40.434546, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A támogatás odaítéléséről a Fővárosi Közgyűlés szerdai, rendkívüli ülésén döntött, a Csomós Miklós főpolgármester-helyettes (Fidesz-KDNP) által jegyzett javaslatot a képviselők egyhangúlag támogatták.

A bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb és szlovák önkormányzat egyebek mellett kisebbségi közügyekkel összefüggő feladatokra, gyermekprogramokra, közművelődési, illetve oktatási intézmények támogatására, újságok fenntartására, ösztöndíjakra fordíthatja a pénzt, és el kell számolniuk vele.

Kapcsolódó elemek