Kivitelre is jut az idei búzatermésből
Az elmúlt napok esős időjárása kifejezetten használt a gabonaféléknek - ezt a vidékfejlesztési miniszter mondta, miután bejárta a határt lakóhelyén, Karcagon. Fazekas Sándor szerint a felvásárlási ár ezúttal is függ a világpiactól. A tárcavezető támogatást ígért a szerinte stratégiai fontosságú mezőgazdasági kutatóintézeteknek.
Dátum: 2011-06-08 20:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163879
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:20:43.491304, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Évente 3-4 fajtánk kerül elismerésre, ezek közül a legfontosabbak közé tartoznak a gabonafajták, ezen belül a búza, és az őszi árpafajták. Ugyanilyen súlyt fektetünk a kisebb vetésterülettel rendelkező, hagyományos növényekre is - fogalmazott Blaskó Lajos, a Debreceni Egyetem AGTC Kutatóintézetek és Tangazdaság főigazgatója, egyetemi tanár.
A vidékfejlesztési miniszter támogatást ígért a szerinte stratégiai fontosságú, de alulfinanszírozott kutatóintézeteknek. A miniszter hangsúlyozta, áprilisban szigorú ellenőrzést rendelt el a génmódosított vetőmagokra, amelyek alkalmazását a 2012-től hatályos új alkotmány is tiltja.