Kiadatlan Füst Milán
Füst Milán mindeddig kiadatlan - a szerző által egykor megtagadott, tűzbe vetendőnek ítélt - elbeszéléseit is tartalmazza az a kétkötetes novellagyűjtemény, amelyet kedden mutattak be Budapesten.
Dátum: 2003-06-10 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11493
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:54.658739, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Összegyűjtött elbeszélések első kötete a Füst Milán által összeállított, 1961-ben Öröktüzek címmel megjelent könyv írásait tartalmazza. A kötetbe 42 - 1922 és 1960 között született - rövidebb próza került bele; az írások többsége az író gyermekkoráról, gyermekekről vagy gyermekeknek szól. Füst Milán nem látványos összeomlásokban, tragédiákban mutatja fel az emberi kapcsolatok kudarcát, hanem a gyermeki képzeletvilággal is rokonságot mutató váratlan szökések, furcsa, szürrealista álmok, játékok és hallucinációk formájában - jegyzi meg Petrányi Ilona, a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent kötet szerkesztője az utószóban.
Az Egy nap története Dídó leányom életéből című második kötet a korabeli lapok hasábjain fellelhető, illetve a szerző hagyatékában kéziratos formában fennmaradt, 1905 és 1964 közötti szövegeket - eredetileg kiadásra sem szánt novellakísérleteket, elfeledett alkalmi írásokat is - tartalmaz. A kiadványt bemutató Angyalosi Gergely irodalomtörténész úgy fogalmazott, Füst Milán írásaiban a mai magyar kortárs irodalom és a posztmodern próza visszhangoznak. Szavai szerint Füst Milán szinte minden írásában az okoz feszültséget, hogy egyszerre kísérelt meg a ritmikus próza és a leghétköznapibb valóság, úgymond a hevenyészet nyelvén írni. Ez a hétköznapi és artisztikus nyelv között ide-oda billenő stílus pedig sokszor görcsösséget, groteszk effektusokat eredményez - mondta. Az irodalomtörténész szerint az eddig kiadatlan szövegek alapján a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb torzója tűnik elő. Úgy értékelte, a második kötetben rosszul sikerült novellák is olvashatók, Füst Milán lírája azonban az életmű kevésbé jól sikerült részét is hitelesíti. Bodnár György filológus, a Magyar Tudományos Akadémia Füst Milán Fordítói Alapítvány elnöke kifejtette: az ő felfogása szerint amit egy író leír - legyen az akár szeméremsértő -, hozzátartozik az életművéhez. Ha tehát az egész életmű bemutatása a cél, akkor az utókornak a Füst Milán által "halálra ítélt" írásokat is közzé kell tennie, annál is inkább, mivel a saját szövegeit mániákusan átíró szerző egyes, tűzbe szánt írásait idővel megszerette - vélekedett.
MTI - fidesz.hu