Martonyi: Európa egyedülálló kísérlet
Az IMF következő vezetőjének nem az európai válság kezelése lesz a legfőbb kihívás, ezért nem ez az oka annak, hogy miért egy európai lenne a legjobb választás - írta Martonyi János külügyminiszter a Financial Times-ban.
Dátum: 2011-06-08 21:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163881
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:20:44.193613, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar külügyminiszter szerint "Európa egyedülálló kísérlet", amely összeegyezteti és integrálja a különböző struktúrákat, koncepciókat,
intézményeket, nyelveket, összességében kultúrákat - fogalmazott Martonyi, aki szerint hasonló gyakorlatra van szükség globális szinten is, még ha összetettebb is a helyzet.
A regionális eredményeket a globális rendszerre kell alkalmazni, globális gazdasági kormányzást és szabályalkotást kell elősegíteni,amely magában foglalja a globális pénzügyi rendszer alapvető átalakítását is. Ez az a munka, amely a következő IMF-vezetőre vár, nem pedig az európai válság kezelése - ismételte bevezető állítását Martonyi, majd kijelentette: ezért van szükség európai vezetőre. "Mindezeken túl, nekünk van a legjobb jelöltünk is" - zárta írását a magyar külügyminiszter.