Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Július végéig elkészül a 6-os karikához kapcsolódó ajánlás

Várhatóan július végére adja ki a hatévesnél fiatalabb gyerekek számára káros televíziós tartalmak besorolását segítő ajánlását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (NMHH).


Dátum: 2011-06-09 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163909
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:20:53.925813, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ajánlás tervezetéről a médiatanács több tagja csütörtökön a családokat képviselő szervezetekkel, a filmkészítők képviselőjével, valamint pszichológus szakértővel tárgyalt, és valamennyien szükségesnek tartották a szabályozást.

A médiatörvény értelmében 2011. január 1. óta alkalmazandó a 6-os karika azon műsorok esetében, amely az óvodás vagy még fiatalabb gyermekek számára káros lehet, az ajánlás ehhez nyújt majd támpontot - mondta a tanácskozás utáni sajtótájékoztatón Kollarik Tamás, a médiatanács tagja.

Jó Balázs, az NMHH műsorfigyelő és -elemző főosztályának helyettes vezetője elmondta: egyebek mellett a kisgyerekben félelmet keltő, droghasználatot bemutató, szexualitást vagy erőszakot ábrázoló tartalmak lehetnek károsak a hatévesnél fiatalabbakra. Hozzátette: a könnyebb kategorizálás érdekében az ajánláshoz példatárat is készít a tanács.

Kósa Éva pszichológus szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy a 12 éven aluliak fejlődés-lélektani szempontból nem alkotnak homogén korosztályt. A kisebbek felfogóképessége jelentősen eltér a hatévesnél idősebbekétől, és emiatt például a halál megjelenítése nem ajánlott a nekik készülő műsorokban.

M. Tóth Géza animációs rendező azt hangsúlyozta, hogy az ajánlás a hazai gyermekfilmkészítőket is segítheti. Hozzátette: a médiatanácsnak fontos szerepe lehet abban, hogy akár közvetlenül, akár a szabályozáson keresztül "rábírja" a televíziós csatornákat gyermekfilmek készítésére.

Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke örömmel fogadta, hogy megszületett az új besorolási kategória, amely szerinte elsősorban a szülőknek nyújt segítséget.

A médiatanács további egyeztetéseket tart még a kérdésben, és a testület az interneten is várja az észrevételeket. A végleges dokumentumot várhatóan július végén adják ki.

Kapcsolódó elemek