Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Támadás Gázában

Izraeli harci helikopterek kedden célzott rakétalövésekkel eltalálták Abdelaziz ar-Rantiszi, a Hamász szélsőséges palesztin szervezet vezetőjének autóját Gázában, de a politikus kisebb sérülésekkel túlélte a támadást és betegágyáról megfegyegette Izraelt, hogy addig folytatják a harcot, amíg egyetlen zsidó is van Palesztina földjén.


Dátum: 2003-06-10 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11496
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:55.581494, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rantiszi Pajero típusú terepjáróját egy forgalmas gázai útvonalon érte találat, a jármű azonnal lángba borult. Szemtanúk szerint az Apache helikopterek legalább hét rakétát lőttek ki a palesztin aktivista gépkocsijára. A helikopter-támadásban három személy, köztük a Hamász-vezető egy testőre és egy 44 éves járókelő nő vesztette életét, de a korábbi jelentésektől eltérően nincs a halottak között egy 8 éves kislány. Huszonheten - köztük a Hamász-vezető fia, valamint több testőre - megsebesült, három sérült állapota válságos. Rantiszi már az első rakéta becsapódásakor kimenekült az autóból és csak a lábán, illetve a mellén szenvedett sérülést. Az Al-Dzsazíra televíziónak a betegágyán adott interjúban fogadkozott, hogy a palesztin militánsok addig folytatják harcukat, "amíg egyetlen zsidó is van palesztin földön". A likvidálási kísérlet hírére gázai kórháznál több száz palesztin gyűlt össze, és azt kiabálta, hogy a "Dzsihád folytatódik" - jelentette az AFP.

Abdelaziz ar-Rantiszi a Hamász eddigi ismertebb vezetője, akit az izraeliek megkíséreltek likvidálni. A Hamász politikai szárnyának vezetője és gyakran lép fel nem hivatalos szóvivőként, bár mindig gondosan kerüli annak beismerését, hogy tudna a katonai szárny akcióiról. Már többször ült izraeli börtönben. "Terrortámadásnak", "a békefolyamat szabotálásának" nevezte kedden Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnök azt a helikoptertámadást, amelyet nem sokkal korábban Izrael hajtott végre, hogy végezzen a Hamász vezetőjével, Abdelaziz ar-Rantiszivel. A likvidálási kísérlet megosztotta az izraeli kormányköröket. A támadásra adott első hivatalos izraeli reagálásban Jószéf Tomi Lapid liberális igazságügy-miniszter igazolhatónak nevezett minden olyan kísérletet, amely "terrorista vezetők" likvidálására irányul. Az ugyanehhez a párthoz tartozó infrastruktúraügyi miniszter, Jozef Paritzki szerint ugyanakkor a jelenlegi helyzetben Izraelnek nem szabadna tennie semmi olyat, amivel megnehezíti Mahmúd Abbász palesztin kormányfő dolgát. A baloldali liberális ellenzéki Merec párt azzal vádolja Ariel Saron izraeli kormányfőt, hogy a békéről beszél, ugyanakkor mindent megtesz a palesztinokkal való kibékülés megakadályozására. A keddi izraeli támadás vélhetően tovább rontja annak esélyét, hogy sikerül rábírni a szélsőséges palesztin szervezeteket az izraeli célpontok elleni merényletek beszüntetésére. Az akció továbbá sérti a nemrég elindított, nemzetközi kezdeményezésű közel-keleti béketerv szellemét is - írta az AP. Az AP szerint a Rantiszi elleni támadás tovább gyengíti Abbász palesztin miniszterelnök pozícióját, akit már amúgy is bírálnak azért, mert megígérte az intifáda, a palesztin felkelés leállítását, csekély izraeli ellentételezést kapva cserébe. Az akcióra egy olyan időpontban került sor, amikor egyes Hamász-vezetők fontolóra vették, hogy tárgyalnak a Palesztin Hatósággal az Izraellel kötendő esetleges tűzszünetről.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek