Zarándokok százezrei vesznek részt a csíksomlyói búcsún
Zarándokok százezrei vonulnak az erdélyi Csíksomlyó melletti Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregbe, ahol a magyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepére, a csíksomlyói búcsúra kerül sor szombaton.
Dátum: 2011-06-11 10:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163982
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:21:19.696661, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI bukaresti irodáját résztvevők arról tájékoztatták, hogy az első zarándokcsoportok már a péntek esti órákban megérkeztek Csíksomlyóra, de az emberek zöme szombaton reggel jött a Csíkszereda városhoz tartozó búcsúhelyre. A zarándokok zöme végigvonult a csíksomlyói ferences templomhoz vezető Szék útján, amelynek szélén az idén is lacikonyhák várják a megéhező zarándokokat, de különböző kézműves termékeket is árusítanak.
Az idén az erdélyi "keresztaljákhoz", azaz búcsús közösségekhez csatlakozott egy-egy magyarországi csoport is, akik együtt mennek fel a két hegy közötti nyeregbe. Az oda vezető úton végig összefüggő embertömeg látható. A város központjában a forgalom le van zárva, így a zarándokok akadálymentesen közelíthetik meg a búcsú helyszínét. Az idei csíksomlyói búcsún a szentmise szónoka Spányi Antal székesfehérvári püspök lesz. A minden évben pünkösd szombatján megtartott búcsú hagyománya már a XV. században kialakult.
Megkezdődött a csíksomlyói búcsú fő eseményének számító szentmise
Több százezer zarándok, köztük magyarországi politikusok jelenlétében megkezdődött a csíksomlyói búcsú központi eseményének számító pünkösdszombati szentmise. A zarándokokat Orbán Szabolcs ferences rendi tartományfőnök köszöntötte, aki a zarándoklás kihívásairól beszélt, majd Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek is szólt a résztvevőkhöz. A szentmisén többek között részt vesz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Hende Csaba honvédelmi miniszter és Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke. A pünkösdi búcsú központi szertartásán - amely a Csíksomlyó melletti Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregben zajlik - valamennyi hivatalos személy zarándokként vesz részt.
"Nem szabad félnünk, mert tiszta a szándékunk"
A hit mellett való kiállásra, az áldozatvállalásra és az erkölcsi megújulásra buzdította a csíksomlyói búcsú résztvevőit Spányi Antal székesfehérvári püspök a pünkösdszombati szentmise prédikációjában. A szertartás keretében a szónok kifejtette, hogy felelősséget kell vállalni egymásért, a nemzetért, a hitért és az egyházért. A püspök beszédében kitért az új magyar alkotmányra. Elmondta: a magyar nép nem kíván beleszólni más nép életébe, de a magyar nép is tudja, mit akar, és ő sem szorul arra, hogy mások kényszerítsék rá vágyaikat, akaratukat, akár félelmeiket. "Így alkottuk meg a magyar alkotmányt, amelyben ki mertük mondani a házasság Istentől rendelt törvényét és az élet védelmét. Nem szabad félnünk, megijednünk, mert tiszta a szándékunk, nemes és jó az akarat" - mondta a püspök.
Rámutatott: az utódoknak törekedniük kell arra, hogy méltók legyenek az olyan nagy elődökhöz, mint például Szent István, Szent Imre és Szent László, és akárcsak ez utóbbiaknak, a mai embereknek is szembe kell szállniuk azzal, ami tűnhet modernnek, lehet hangzatosan csábító, de végül ártalmas, és nem az épülésükre, hanem romlásukra szolgál. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az emberek emeljék fel tekintetüket a világból Jézusra és Máriára, hiszen csak azok igazán boldogok, akik tudnak még felfele nézni, és tudják, hol keressék életükre, gondjaikra a megoldást.
A püspök arra buzdította a résztvevőket, hogy ápolják a családi kötelékeket, örömmel fogadják a gyermeket, és óvják az életet fogantatástól a természetes halálig. Hozzátette: fel kell ismerni, és el kell fogadni, hogy felelősek vagyunk sorsunkért, jelenünkért, jövőnkért. "Nincs idő a sajnálkozásnak, tehetetlenségnek, a panaszkodásnak, hiszen lehetőségek nyíltak előttünk, amelyekkel élni kötelességünk" - mondta a szónok.
Rámutatott: a ma lehetősége, az összefogás ereje képes új irányba állítani a magyarság sorsát, és megteremtheti annak lehetőségét, hogy a következő nemzedékeknek úgy adjuk át azt az örökséget, amit kaptunk, hogy ők többre jussanak. De ehhez el kell vetni az önzést - mondta a püspök -, és vállalni kell a felelős gondolkodásból fakadó áldozatot. Spányi szerint a felemelkedés feltétele az erkölcsi megújulás, ennek útját kell járniuk kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A szertartáson több százezer zarándok vett részt, akik a Kárpát-medencéből és a világ számos pontjáról érkeztek. Az idén is eleredt az eső a szertartás közben, de a zarándokok így is végighallgatták a szentmisét.