Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rakétatámadás a Hamász ellen

A palesztin miniszterelnök elítélte és a közel-keleti békefolyamat szabotálására irányuló terrortámadásnak minősítette kedden a Hamász szélsőséges palesztin szervezet egyik vezetője ellen végrehajtott izraeli rakétatámadást.


Dátum: 2003-06-10 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11503
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:57.653390, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mahmúd Abbász felszólította az Egyesült Államokat, hogy tegyen azonnali lépéseket a helyzet romlásának megakadályozására. Azt nem részletezte, mit vár el Washingtontól az Abdelaziz ar-Rantiszi ellen intézett kedd délelőtti rakétatámadás nyomán. Abbász ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a történtek ellenére továbbra is igyekszik meggyőzni a szélsőséges palesztin mozgalmakat az Izrael-ellenes merényletek leállításának szükségességéről. "Úgy véljük, hogy ez a gyilkossági kísérlet szörnyű bűncselekmény és terrorakció a szó szoros értelmében, ugyanis ártatlan személyek ellen irányult" - mondta Abbász a palesztin műholdas televíziónak.

Ahmed Jaszin sejk, a Hamász szellemi vezetője kijelentette, hogy az ar-Rantiszi elleni izraeli támadás után minden izraeli polgári személyt célpontnak tekintenek. Jaszin sejk, miután a gázai kórházban meglátogatta a lábán könnyebben megsérült ar-Rantiszit, közölte, hogy Izrael válaszcsapásra számíthat. Az AFP szerint Egyiptom, Szaúd-Arábia és Szíria ugyancsak elítélte az ar-Rantiszit ért izraeli támadást. Az Arab Ligának a palesztin kérdésekkel foglalkozó bizottsága el-Manámában éppen külügyminiszteri értekezletet tartott az izraeli rakétatámadás idején. A tucatnyi arab ország és a Palesztin Hatóság külügyminiszteréből álló testület úgy ítélte meg, hogy "az akció jól illeszkedik azoknak az izraeli kísérleteknek a keretébe, amelyek a közel-keleti válság rendezését célzó nemzetközi béketerv megtorpedózását célozzák". Ar-Rantiszi hajszál híján meghalt, amikor izraeli harci helikopterek rakétákat lőttek ki az őt szállító autóra Gáza belvárosában. A légicsapásnak három palesztin halottja és mintegy harminc sérültje van a dpa német hírügynökség jelentése szerint. A Hamász 1996 óta több tucat öngyilkos merényletet hajtott végre Izraelben, és elveti az Egyesült Államok, az ENSZ, az Európai Unió és Oroszország által előterjesztett közel-keleti béketervet, amely kölcsönös lépéseket irányoz elő a 32 hónapja tartó palesztin lázadás megszüntetése és az önálló palesztin állam megteremtése érdekében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek