Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődik a devecseri házak műszaki átadása

A héten megkezdődik a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa devecseri károsultjai számára épülő házak műszaki átadása, és folytatják a földekről összegyűjtött szennyező anyagok beszállítását, amit az esős idő miatt le kellett állítani - közölte az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka az MTI érdeklődésére.


Dátum: 2011-06-14 08:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164023
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:21:34.195247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Muhoray Árpád vezérőrnagy az MTI információit megerősítve elmondta, hogy Kolontáron három autót húztak ki a halastóból, amelyeket az átszakadt tározóból kiömlő vörösiszap sodort oda.

Tájékoztatott arról, hogy az új devecseri lakóparkban épülő 87 ház közül az első ütemben 27 házat szemléznek a katasztrófavédelem által megbízott műszaki ellenőrök, a kolontári károsultaknak épített házakat az új tulajdonosok a használatba vételi eljárás lezárását követően, június 20-tól vehetik birtokba. A devecseriek a kivitelezés ellenőrzését követően, több ütemben, várhatóan július közepétől költözhetnek új otthonaikba.

Elmondta azt is, hogy kedden újraindul a külterületekről összegyűjtött vörösiszapos föld és a Devecserben lebontott házak törmelékének beszállítása az ajkai timföldgyár területén kijelölt lerakóhelyre. Eddig már 220 ingatlant dózeroltak le. A Belügyminisztérium átutalta a devecseri önkormányzat elkülönített számlájára a károsultaknak az ingóságokkal kapcsolatos kárenyhítés "készpénzes" részét, így a megkötött támogatási szerződések alapján megkezdődhet a kifizetés - tette hozzá.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. Egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki, az áradás elöntött három települést: Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyet. A szerencsétlenség következtében tízen meghaltak, és több mint százhúszan megsérültek. A kormány a katasztrófa miatt kihirdetett veszélyhelyzetet Veszprém megyére vonatkozóan június 30-ig meghosszabbította, és ezt a dátumot adta meg a helyreállítás-újjáépítés határidejeként.

Kapcsolódó elemek