Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Döntött a Fidesz az alkotmánybíró-jelöltekről

Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári szövetség elnöke és listavezetője a párt elnökségével folytatott tárgyalás után javaslatot tett az alkotmánybíró-jelöltek személyére, melyről a frakció keddi ülésén egyeztetett. Erről Lázár János, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője számolt be keddi sajtótájékoztatóján. Ugyanitt Lázár tájékoztatott arról, hogy az alkotmányügyi bizottság módosító javaslatot tett a kiemelt jelentőségű büntető és polgári peres ügyek eljárásrendjének megváltoztatására.


Dátum: 2011-06-14 13:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164048
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:21:42.833110, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Lázár János frakcióvezető sajtótájékoztatója

Pokol Béla elméleti munkái, egyetemi háttere önmagáért beszél. Dienes Ohm Egon nemzetközi magánjogi tapasztalatai, és hazánk integrációjáért tett erőfeszítései szintén biztosítékot jelentenek a jelölt alkalmasságára - emelte ki a frakcióvezető. Hozzátette: Balsai István az elmúlt húsz évben igazságügyminiszterként, és később az alkotmányügyi területen végzett munkájával szintén megalapozta azt a szakmai hátteret, mely alapján jelöltté válhatott.

"Ne csak jogszolgáltatás, de igazságszolgáltatás is legyen Magyarországon"

Lázár János emlékeztetett, hogy a kormányprogram egyik legmeghatározóbb eleme a közrend kérdése volt. A közélet tisztaságát beárnyékoló visszaélésekkel szembeni föllépés, az állami vagyon védelme és a közérdek érvényesítése fontos választási ígéret volt - tette hozzá. Ezzel összefüggésben kifejtette: hazánkban a hosszú ideje húzódó zavaros ügyletek lezárását is célozza az alkotmányügyi bizottság keddi törvényjavaslata. A bizottság javaslata gyorsítja, szakszerűbbé, átláthatóbbá teszi az eljárási rendet. Továbbá azt is célozza, hogy ne csak jogszolgáltatás, de igazságszolgáltatás is legyen Magyarországon - tette hozzá.

Mint mondta: a fentiek vonatkoznak a kiemelt jelentőségű ügyekre a büntetőeljárásokban és a polgári peres eljárásokban is. A részletekről szólva a frakcióvezető úgy fogalmazott: kiemelt jelentőségű ügynek fog minősülni az összes hivatali visszaélés, valamint a közélet tisztasága elleni bűncselekmények, amennyiben a vélelmezett elkövető polgármester, országgyűlési képviselő, költségvetési intézmény vezetője, állami vezető. Továbbá a nemzetközi közélet tisztasága ellen elkövetett bűncselekmény vagy a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése is e kategóriába fog tartozni. Ezek a változtatások kifejezetten azt a célt szolgálják, hogy gyorsabban szülessenek meg a döntések - fűzte hozzá.

Szintén ebbe a körbe tartozik a versenykorlátozó megállapodás a közbeszerzési és koncessziós eljárásban, valamint a pénzmosás, vagy a különösen nagy - 50 millió forintot meghaladó - bevételcsökkenést okozó adócsalás tényállása is - húzta alá a frakcióvezető.

A javaslat eljárási következményeiről Lázár János kifejtette: a nyomozás lezárulta után megváltoznak az illetékességi szabályok, azaz az ügyész maga dönti el, hogy melyik bíróságon fog vádat emelni. Ez azt jelenti, ha az adott bíróság jelentősen le van terhelve, akkor kijelölhető egy másik (azonos szintű) bíróság annak érdekében, hogy a büntetőügy ne húzódjon évekig, esetleg évtizedekig.

A polgári peres eljárások során a 400 millió forintot meghaladó pertárgyérték esetében lehet egy ügyet kiemelt jelentőségűnek nyilvánítani - mondta Lázár. Hozzátette: a bíróság a keresetlevél kézhezvételétől számított 60 napon belül köteles kitűzni az első tárgyalási napot.

Ezek a módosítások alkalmasak lehetnek arra, hogy a jó és olcsó állam ideálja megvalósuljon, hogy a korrupció visszaszoruljon, és hogy helyreálljon a közbizalom Magyarországon - szögezte le a frakcióvezető.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2919, 'source_type': 'media', 'source_id': 7218, 'target_type': 'article', 'target_id': 108753, 'relation_type': 'describes'}