Közfoglalkoztatás: a Belügyminisztérium reakciója az MSZP sajtótájékoztatójára
Dátum: 2011-06-14 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:21:43.872169, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Belügyminisztériumnak egyik legfontosabb célja a közmunkaprogram megszervezésével, hogy az egészséges, életerős emberek ne a szociális támogatásokra építsék fel életmódjukat, hanem tisztességes munka elvégzésével biztosíthassák családjuk és saját maguk megélhetését, boldogulását. A szocialisták nyolcévnyi kormányzásuk alatt bebizonyították, hogy képtelenek munkát biztosítani széles tömegek számára, így működésképtelen látszatprogramokkal tettek úgy, mintha kormányoztak volna.
Belügyminisztérium Sajtóosztály