Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Parlamenti bizottság jelölheti az Ab elnökét is

Az Országgyűlés kedden lehetővé tette, hogy a jövőben az Ab tagjai mellett a testület elnökét is megválaszthassa.


Dátum: 2011-06-14 20:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164061
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:21:47.389738, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Ház 268 igen szavazattal, 38 nem ellenében fogadta el az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság létrehozásáról szóló parlamenti határozat alkotmányügyi bizottság által kezdeményezett módosítását.

A változtatás révén az Alkotmánybíróság elnökének jelöltjévé az válik, akit legalább nyolcan támogatnak az összesen tizenöt tagból - köztük nyolc fideszes, két kereszténydemokrata, két szocialista, két jobbikos és egy LMP-s képviselőből - álló jelölő bizottságban.

Kapcsolódó elemek