Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyilvánosságra hozták a Mol-üzlet minden részletét

A kormány a nyilvánosság teljes bevonásával kívánja lebonyolítani a Mol 21,2 százalékának állami felvásárlását, az Országgyűlés így az "eredeti és egyetlen" adásvételi szerződés elfogadásával teheti véglegessé a tranzakciót - mondta Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszter szerdán, a magyar állam és az orosz Szurgutnyeftyegaz között május 24-én aláírt megállapodás parlamenti jóváhagyását célzó javaslat általános vitájában.


Dátum: 2011-06-15 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:21:50.564271, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tárcavezető a kedden késő este kezdődött, de csak szerdára virradó éjszaka befejeződő, csaknem háromórás vitában úgy fogalmazott, "jókor, jót és jó áron" vásároltak, hiszen az energetikai vállalat részvényei a nemzeti vagyont gyarapítják, emellett csökkentik Magyarország és a régió energiafüggőségét, továbbá megoldják a "magyar-orosz kapcsolatokat terhelő helyzetet", illetve megerősítik a Mol stratégiai vállalat jellégét.

Hangsúlyozta: a tranzakciót nem lehet egyszerű adásvételként kezelni, az ugyanis jelentős lépést jelent a nemzeti érdek megjelenítésében az egyik legfontosabb stratégiai ágazatnak számító energetikai területen. Fellegi Tamás kiemelte, hogy az orosz féllel kötött megállapodás nem tartalmaz üzleti titkokat. Ez a pénz tehát nem veszett el, és nem is költöttük luxusberuházásra. Pénzt cseréltünk tulajdonra, ami a későbbiekben osztalék formájában hozhat hasznot a költségvetés számára - fűzte hozzá.

Kitért továbbá arra is, hogy az Európai Unió statisztikai módszertana alapján az IMF-hitelből történt állami részvényvásárlás nem növeli a költségvetési hiányt, a megállapodás pedig csak akkor válik érvényessé, ha azt az Országgyűlés is megszavazza. A magyar állam részvényenként 22.400 forintos átlagáron vásárolhatja meg a Mol részvényeit, ami összesen mintegy 500 milliárd forintos kiadást jelent.

Kapcsolódó elemek