Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cser-Palkovics: Társadalmi elvárás az eljárások gyorsítása

Ahogy azt a kormányprogramban is meghirdettük, a korrupció elleni küzdelem az egyik legfontosabb feladat, ehhez pedig szükség van az igazságszolgáltatás, azon belül is az eljárások felgyorsítására mind a büntető, mind a polgári perrendtartás tekintetében - jelentette ki Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján. Feladatunk a visszaélések elleni fellépés, az állami vagyon védelme és a közérdek érvényesítése - mutatott rá az alkotmányügyi bizottság alelnöke.


Dátum: 2011-06-15 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164084
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:21:55.558938, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Cser-Palkovics András sajtótájékoztatója

Feladatunk a visszaélések elleni fellépés, az állami vagyon védelme és a közérdek érvényesítése - mutatott rá a képviselő, hozzátéve: ezekben a kérdésekben a leggyorsabban, legszakszerűbben és legmegfontoltabban kell eljárni.

A benyújtott javaslatcsomag a közélet tisztaságát beárnyékoló visszaélésekkel és az állami vagyon megkárosításával kapcsolatos büntető és polgári peres ügyek felgyorsítását irányozza elő. A javaslat többletjogosítványokat juttat a peres feleknek és a bíróságoknak is, illetve olyan jogosítványokat vonhat el, amelyek egyértelműen az eljárás lassítását szolgálták. Továbbá létrehoznák a kiemelt jelentőségű ügyek csoportját, ami szintén az esetek gyors lezárását segíti - szögezte le az alkotmányügyi bizottság alelnöke. Aki nem támogatja ezt a javaslatot, annak - a képviselő meggyőződése szerint - az eljárások szándékos lassítása a célja, és hogy azok ne vezessenek eredményre.

A javaslatcsomag az egyes eljárási határidőket rövidíti, hatékonyabbá és takarékosabbá teszi az eljárásokat, illetve a bíróságok tehermentesítését szolgálja azáltal, hogy az ügyészség megjelölheti, hogy mely bíróság előtt nyújtja be a vádiratot - összegezte a módosítás lényegét Cser-Palkovics András.

"Ha nincsenek korlátozó szabályok, az első pillanattól az eljárás lassítása lesz a cél"

Az alkotmányügyi bizottság alelnöke kiemelte: ha ellenzéki indítványok úgy tudják bővíteni a garanciális jogokat, hogy az nem vezet a kiemelt ügyek elhúzódásához, megfontolják őket. Ide sorolta azt a tervezett rendelkezést is, hogy a kiemelt ügyek vádlottjai a fogvatartásuk első 48 órájában nem találkozhatnának védőjükkel, és ez idő alatt akár ki is lehetne hallgatni őket, megjegyezve: ennek az időszaknak a rövidítésével kapcsolatban is készek a kompromisszumra, a védőtől való elzárást azonban szükségesnek tartják, mivel "ha nincsenek ilyen korlátozó szabályok, az első pillanattól az eljárás lassítása lesz a cél". Ezzel kapcsolatban a fideszes politikus elmondta: a rendelkezés megítélésük szerint nem alkotmánysértő, hasonló szabályok érvényesek az angolszász jogban, Belgiumban és Franciaországban is.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2850, 'source_type': 'media', 'source_id': 7221, 'target_type': 'article', 'target_id': 108785, 'relation_type': 'describes'}