Gazdasági bizottsági döntés a külföldi rendszámokról
Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága egyhangúlag támogatta szerdán a közúti közlekedési törvényhez - a bizottság által - készített módosító javaslatot, amely minimálisra szorítja a külföldi rendszámú járművek magyarországi használatát.
Dátum: 2011-06-15 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:21:58.377755, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ugyanilyen támogatást kapott a testülettől Rogán Antal (Fidesz) bizottsági elnök csődtörvényt módosító javaslata, amely a nemzetgazdasági szempontból kiemelt cégek csőd- és felszámolási eljárásaira ír elő speciális szabályokat.
A bizottság levette szerdai napirendjéről az új csődtörvényt, mivel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem államtitkári, hanem csak főosztályvezetői szinten képviseltette magát az első helyen kijelölt bizottság előtt. A külföldi rendszámot tiltó törvénymódosítás megfordítja a bizonyítási terhet: nem a hatóságnak kell a jogszerűtlen használatot bizonyítania, hanem az üzembentartónak kell bizonyítania azt, hogy jogszerűen használja a külföldi rendszámot.
A módosító javaslat magánszemélyeknél gyakorlatilag azokra korlátozza a külföldi rendszám használatát, akik külföldön dolgoznak, és a munkába járáshoz használják a külföldi rendszámú járművet. Akinek a szokásos tartózkodási helye külföldön van, az is jogosult a külföldi rendszámra, de nyílván az ilyen magyar polgár nem naponta használja itthon a járművét.
A főszabály az, hogy akinek magyarországi lakóhelye van, annak magyar rendszámú járművel kell közlekednie. A kormány kivette a módosításból a segédmotorok regisztrációját, és későbbre halasztotta. Mint Rogán Antal kifejtette: Európában Magyarország az egyetlen, amely nem regisztrálja az ilyen járműveket, és ezzel teret enged a lopott járművek forgalmának. Miután több százezer mopedet, illetve robogót kellene számba venni, és nagy az érintettekben az ellenállás, azért állt el most a regisztrációtól a kormány.
A gazdasági bizottság tárgysorozatba vette, és általános vitára alkalmasnak minősítette Rogán Antal két további törvényjavaslatát is. Az egyik az elektronikus hírközlési-, illetve a média törvény módosítása.