Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ősszel ismét megnyitja kapuit az OMÉK

Összhangban a kormány a vidéket és a mezőgazdaságot támogató politikájával az idén ősszel hat év után ismét megrendezik az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.


Dátum: 2011-06-15 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:21:58.728725, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tárcavezető kifejtette: a mostani árumustra lesz a hetvenötödik a kiállítások sorában. Az OMÉK-on a magyar termékek legjavával szeretnék megismertetni a látogatókat, mindenekelőtt a városiakat. Emellett családbarát kiállítást kívánnak szervezni, hogy a gyerekek is jól érezhessék magukat az ötnapos bemutatón.

Fazekas Sándor elmondta, hogy az OMÉK díszvendége az unió soros elnöki tisztét 2011 második felében betöltő Lengyelország lesz. Emellett a kiállításra számos diplomatát és üzletembert is várnak, így az OMÉK jelentős nemzetközi eseménnyé is válik. Az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításra szeptember 28. és október 2. között lesz Budapesten, a Hungexpo Vásárközpontban. Fazekas Sándor kitért arra: a közönség programok mellett számos szakmai rendezvény, konzultáció is várja majd az érdeklődőket.

Simon Péter, az Agrármarketing Centrum (AMC) igazgatója arról beszélt, hogy az AMC például kevésbé ismert termékpályákat - mint például a nyúltenyésztéssel foglalkozók, vagy a házi sörfőzők tevékenységét is - szeretné bemutatni az ismertebbek mellett, mint a zöldség-gyümölcs, a hús, vagy a tej. Az igazgató felhívta a figyelmet: a Vidékfejlesztési Minisztérium vezetése - élén a miniszterrel - a kiállítás ideje alatt az "A" pavilonban jelen lesz és "fogadóórát" tart, ahol kérdezhetik a látogatók a tárca vezető tisztségviselőit. Külön kiemelt figyelmet kap a gép-, és borbemutató, a Nemzeti Lovas Stratégia, továbbá az élőállatok bemutatása és a vidéki, falusi vendéglátás lehetőségeinek megismertetése a látogatókkal - tette hozzá.

Az MTI kérdésére az AMC igazgatója elmondta: a kiállításon egy négyzetmétert 10 ezer forintért, egy, a bemutatkozás célját szolgáló faházat pedig 100 ezer forintért lehet bérelni. A bérleti díjból ugyanakkor kedvezmények is kaphatók, például olyan produkció bemutatása esetén, amely egyedi az OMÉK-on. A kiállítás megszervezésére bruttó egymilliárd forint áll rendelkezésre - közölte.

Kapcsolódó elemek