Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nézőpont: társadalmi válság helyett bizalom

Egy évvel ezelőtt a második Orbán-kormány súlyos gazdasági és társadalmi kórokkal küszködő országot vett át elődeitől. A problémákat jól jellemzi, hogy a Nézőpont Intézet 2010. februári kutatásában az emberek nem hitték el, hogy munkájuk hasznos lehet a jövőben, miközben tudjuk, egy ország csak akkor indulhat el a felemelkedés útján, ha a jólét ígérete szociális, politikai és gazdasági optimizmussal párosul - áll a Nézőpont Intézetnek a Heti Válasz megbízásából készült közvélemény-kutatásában.


Dátum: 2011-06-15 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164096
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:21:59.728198, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányváltás előtt azonban minden második megkérdezett gazdasági hanyatlást prognosztizált a következő év távlatában (az emberek mindössze 37 százaléka remélte ennek ellenkezőjét), majd a szavazófülkékben büntették meg a korábbi kormányzó pártokat. Az országgyűlési választások után nem sokkal megfordult a gazdasági várakozások trendje, és a súlyos társadalmi válság helyére bizalom került. Ma a magyarok 54 százaléka optimista a következő 12 hónappal kapcsolatban. Fontos még kiemelni, hogy az összes megkérdezett 66 százaléka szerint növelni kell az állami vagyon arányát Magyarországon, ezért hasonlóan magas támogatottság övezi a Mol-részvénypakett visszavásárlását (60 százalék tartja jó döntésnek), ezzel is biztosítva a további ilyen irányú kormányzati döntéseket - tudatja az elemzés.

A többség egyetért a közmunkaprogramokkal

Tízből nyolcan helyeslik, ha az állam a tartósan munkanélkülieket állami beruházásokon közmunkára kötelezi. A kérdésben nincs szignifikáns különbség korcsoportok, településtípus és pártszimpátia szerint. Meglepő azonban, ha gazdasági aktivitás szerint vizsgálják a válaszadók véleményét. Ugyan az aktív keresők és a rokkantnyugdíjasok 83-84 százaléka támogatja a közmunkaprogramokat, a "segély helyett munkát" kormányzati irányt a munkanélküliek 78 százaléka is jogosnak véli.

A tiltakozások nem vívták ki a lakosság szolidaritását

A rendvédelmi dolgozókat érintő nyugdíj-szigorítási terv demonstrációk sorát vonta maga után az elmúlt hónapokban, miközben folyamatosak voltak a tárgyalások a két fél között. A vitatott kérdésekben azonban nem sikerült megállapodni, a több esetben meglepően erőteljes tiltakozások pedig érezhetően nem vívták ki a magyarok szolidaritását. A megkérdezettek 54 százaléka helyesli, hogy a 65 év alatti, korkedvezményes nyugdíjellátást élvező rendőröket munkába állásra kötelezi a kormány. Amíg a rendvédelmi szervekkel kapcsolatban a magyarok javulást várnak a korán nyugdíjazottak visszahívásától, addig a bíráskodás esetében - a felkészült utánpótlás miatt - a megkérdezettek nem feltételeznek negatív változást. Az emberek 80 százaléka helyesli és mindössze 16 százaléka helyteleníti a bírák kötelező nyugdíjba vonulásának rögzítését.

Az elemzés teljes ismertetését és a hozzá kapcsolódó grafikonokat itt tekintheti meg.

Kapcsolódó elemek