Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Óriási sikerrel végződött a szociális konzultáció

A miniszterelnök szóvivője szerint óriási sikerrel végződött a szociális konzultáció, szerdáig 1 millió 65 ezer kérdőív érkezett vissza. Az eredményeket várhatóan június végén ismertetik.


Dátum: 2011-06-15 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164105
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:22:02.851456, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szarajevóban tárgyaló Orbán Viktor magyar kormányfő delegációjának tagja, Szijjártó Péter a bosznia-hercegovinai fővárosban magyar újságíróknak nyilatkozva emlékeztetett: arra kérték az embereket, hogy június 15-ig küldjék vissza a konzultációs kérdőíveket. A szerdáig visszaérkezett kérdőívek száma - amely több mint egymillió - szerinte azt jelenti, az emberek is hitet tettek amellett, hogy a konzultációkon alapuló kormányzás lehet sikeres, míg az emberek feje felett való kormányzás - mint azt tették az előző kabinetek az elmúlt nyolc évben - kudarcokhoz vezet.

A miniszterelnök szóvivője azt mondta: az emberek a mindennapi életüket érintő legfontosabb kérdésekben mondtak véleményt. A parlament előtt - folytatta - most egy nagyon fontos törvényalkotási munka áll, ugyanis az év végéig meg kell alkotni az emberek mindennapi életét leginkább befolyásoló és a 2012. január 1-jétől hatályos, új alaptörvényből fakadó jogszabályokat. Ezek megalkotásánál a szociális konzultáció eredménye nagyon fontos iránytűként fog szolgálni, mint az az alkotmányozás esetében is történt - közölte. A kérdőívek most kezdődő feldolgozásában, a borítékok bontásában, az eredmények összesítésében most is részt vesznek csökkent munkaképességű emberek - tette hozzá Szijjártó Péter.

A szociális konzultáció eredményét a tervek szerint június 30-ig hozzák nyilvánosságra.

Kapcsolódó elemek