Az ombudsmanról szóló törvényről egyeztettek
Az alapvető jogok biztosáról szóló törvényről egyeztettek ma a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban.
Dátum: 2011-06-15 19:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164125
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:22:09.848831, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
2011. június 15-én dr. Gál András Levente közigazgatási államtitkár a készülő ombudsmani törvényről egyeztetett Fülöp Sándorral, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosával, Kállai Ernővel, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosával, valamit Péterfalvi Attilával, az Országgyűlési Biztosok Hivatalának vezetőjével. A megbeszélésen részt vettek a KIM közigazgatási és igazságügyi helyettes államtitkárai is. A törvénytervezetről folytatott megbeszélésre Jóri András adatvédelmi biztost is meghívták, aki egyéb elfoglaltsága miatt nem vett részt az egyeztetésen.
Gál András Levente elmondta, hogy az Alaptörvény jogalkotási feladatot teremtett, ennek alapján a tárcánál megindultak az előkészítési munkák. A törvénytervezetet elküldték az ombudsmanoknak egyeztetésre, és Rétvári Bence parlamenti államtitkár Fülöp Sándorral, Gál András Levente pedig Kállai Ernővel folytatott megbeszélést.
A tervezet egységes ombudsmani rendszert épít ki, amelyben valamennyi hatáskör gyakorlója az alapvető jogok biztosa lenne. Az előkészítés azokra a tapasztalatokra épít, hogy a többiztosi rendszer nem eléggé hatékony, ezzel szemben egyetlen ombudsman az alapjogok teljes spektruának védelmét el tudja látni.
Péterfalvi Attila emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy az egységes jogvédelem hiányában Magyarország "B" státuszt kapott az ENSZ emberi jogi főbiztosságától. Amennyiben az egységes jogvédelem létrejön, az "A" kategória elérhetővé válna.
A Kormány jogalkotási terve alapján az alapvető jogok biztosáról szóló törvényt még a tavaszi ülésszakon elfogadná az Országgyűlés.