Sikeres volt a a magyar-szlovén vegyes bizottság ülése
Tartalmas és eredményes tárgyalásokról számolt be Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár a magyar-szlovén kisebbségi vegyes bizottság szerdai budapesti ülése után.
Dátum: 2011-06-15 19:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164126
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:22:10.225240, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Répás Zsuzsanna újságírók előtt elmondta, hogy a Szlovéniában élő magyar és a Magyarországon élő szlovén kisebbség egyaránt kis közösségnek számítanak, ezért különösen fontos, hogy megtalálják megmaradásuk segítésének módját. Kiemelte, hogy a tárgyalások nyitott légkörben folytak, és gratulált szlovén partnerének országa megalakulásának közelgő 20. évfordulója alkalmából. Felidézte, hogy Szlovénia a kezdetektől elkötelezett a kisebbségek védelmére, és az első volt, amellyel kisebbségvédelmi szerződést kötött Magyarország.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Felsőszölnök és Kétvölgy közötti közút építésének tervezési fázisa elkezdődött, és egyértelmű a kormány szándéka az erről szóló kormányhatározat elfogadására. Jelezte: az út első szakaszának építési költsége 75 millió forint, amely rendelkezésre is áll. A teljes költség 500 millió forint.
Boris Jesih államtitkár, a határon túli és a diaszpórában élő szlovének hivatalának vezetője azt mondta, hogy a magyar fél partnernek bizonyult a szerdai tárgyalásokon. Hangsúlyozta, hogy az összes problémát nem tudják egyszerre megoldani, folyamatos párbeszédre van szükség, amibe a kisebbségek képviselőit is be kell vonni. Kitért arra, hogy a két ország kisebbsége a közeljövőben együttműködési megállapodás aláírását tervezi.