Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Bűncselekménnyel ne lehessen anyagi előnyre szert tenni"

A kormány vizsgálja annak lehetőségét, hogyan lehet kizárni, hogy bűnelkövetők különböző médiumokban jelentősebb összegekért számoljanak be az általuk elkövetett bűncselekmények részleteiről - mondta el Rétvári Bence az MTI-nek.


Dátum: 2011-06-16 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164133
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:22:12.744337, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára kifejtette: az elmúlt időszakban többször is előfordult, hogy bűnelkövetők jelentősebb összegekért cserébe a televízióban vagy újságban nyilatkoztak az általuk elkövetett, általában élet elleni vagy erőszakos bűncselekmények részleteiről.

A jelenségről több civil jelzés is érkezett a szaktárcához, ahol elkezdték vizsgálni a lehetséges szabályozás kereteit.

Mint elmondta, külön szabályozás vonatkozna a büntetőeljárás alatt állókra, őket megilleti az ártatlanság vélelme. Esetükben a tervek szerint - ha pénzt kapnak nyilatkozatukért - az összeg letétbe kerülne. Ha bebizonyosodik ártatlanságuk, hozzájuthatnának a pénzhez. Ugyanakkor a jogerősen elítélteknél a díj elfogadás teljes tilalmának lehetőségét vizsgálják.

Rétvári Bence azt mondta, nem tartja elfogadhatónak, hogy valaki egy bűncselekményből "szedje meg magát".

Hangsúlyozta: olyan megoldásban gondolkodnak, ami nem sérti szólásszabadság elvét, ugyanakkor a társadalom, az emberek igazságérzetének megfelelő szabályozást teremt.

Mint közölte: nem korlátoznák a vádlottak vagy elítéltek szólásszabadságát, továbbra is teljes körűen tehetnének nyilatkozatot.

Az a cél, hogy a bűncselekmények elkövetésével még csak közvetetten se lehessen díjra vagy anyagi előnyre szert tenni.

A parlamenti államtitkár a kérdésről a Facebookon szavazást is indított, amely arról szól, ölbe tett kézzel nézheti-e az állam, hogy bűnözők milliókat kapjanak médiumoktól, ha elmondják az általuk elkövetett bűncselekményeket.

Kapcsolódó elemek