Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Túltelített az olajpiac

Az iráni olajminiszter túltelítettnek ítéli az olajpiacot, és úgy véli, hogy a jelenlegi magas árak oka inkább a politikai aggodalmakban, semmint az olajpiaci alapokban keresendő. A miniszter azt is megjegyezte, hogy a Kőolajexportáló Országok Szervezetének valószínűleg rendkívüli ülést kell összehívnia szeptember 24-i soros értekezlete előtt.


Dátum: 2003-06-10 18:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11514
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:00.970948, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Arra a kérdésre, hogy az OPEC-nek kellene-e termelést csökkentenie az idei év harmadik negyedében, Bidzsan Zangane Dohában kijelentette: minden a piactól függ, különösen a gazdasági növekedéstől és az iraki helyzettől.

- Az iraki export újraindulása miatt a kitermelés csökkentésének lehetőségét vizsgálja a Kőolajexportáló Országok Szervezete - jelentette ki Abdallah al-Attija, a kartell elnöke kedden Dohában. Sahib Kelil algériai olajipari miniszter viszont azt mondta, hogy a kitermelési kvóta megváltoztatása nem lesz téma a találkozón. A katari fővárosban szerdán kezdődő miniszteri értekezletén az OPEC a piaci helyzetet elemzi és harmadik negyedévi kitermelésről dönt. Az iraki olajipari minisztériumban hétfőn azt közölték, hogy a jövő héten várható az olajexport újbóli indítása. Irak, amely az OPEC 43 évvel ezelőtti megalakításkor az alapító tagok között volt, Dohában nem képviselteti magát, Kuvait 1990-es lerohanása óta mentesül a szervezet kvótaszabályozása alól. Nyitott kérdés, hogy Irak a jövőben egyáltalán az OPEC tagja marad-e. Április végén az OPEC bécsi rendkívüli miniszteri értekezletén - az iraki háború lezárultával - váratlanul a hivatalos kitermelési kvóta emeléséről döntött. A kvótakötelezett tíz tagállam összkvótája június elsejétől napi 900 ezer hordóval napi 25,4 millió hordóra emelkedett. A miniszterek elhatározták azonban, hogy a túltermelést csökkentik, mégpedig legalább napi 2 millió hordóval, lehetőleg az összkvóta szintjére. A dohai találkozón az olajpiac elemzése mellett a szervezeten kívüli termelőkkel való együttműködés lehetőségeit is megvitatják. Az OPEC hétféle olajból számolt árkosara a múlt héten átlagosan 26,86 dollár volt, egy héttel előtte 26,47 dollár. A múlt pénteken 27,30 dollárba, most hétfőn 27,53 dollárba került egy hordó OPEC-olaj. A londoni Nemzetközi Olajtőzsdén kedd délután fél hatkor a júliusi lekötésű északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónként 36 centet esett és 27,15 dollár volt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek