Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A többség a piac növekedésére számít térségünkben

A Közép- és Kelet-Európában jelen lévő nemzetközi vállalatok vezetői azt várják, hogy Magyarországon a második fél évben kezdődik meg a gazdasági fellendülés - derül ki a stuttgarti központú Horváth & Partners menedzsment tanácsadó cég felméréséből.


Dátum: 2011-06-16 09:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164138
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:22:14.591994, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI-hez eljuttatott felmérésben 105 vezetőt kérdeztek meg, kétharmaduk már több mint tíz éve aktív ebben a térségben, egynegyedük pedig öt és tíz év közötti múltra tekinthet itt vissza. A válaszadók szerint Lengyelországban gyakorlatilag vége van a válságnak, a gazdaság kezd erőre kapni Oroszországban, Csehországban, Szlovákiában, Észtországban és Szlovéniában is.

A megkérdezett cégvezetők a gazdaság beindulását Magyarországon a második félévre prognosztizálják, csakúgy mint Lettországban, Litvániában, Ukrajnában, Horvátországban, Romániában, Bulgáriában és Szerbiában. Közép- és Kelet-Európát változatlanul vonzónak találják a külföldi cégek, amelyek elsősorban a piacot értékelik (kétharmaduk nyilatkozott így), és a válaszadók 45 százaléka termelési helyszínként is kívánatosnak értékeli a régiót, egyharmaduk pedig kiváló terepnek tartja közös szolgáltató központok számára.

A 2009-es hasonló felméréshez képest jelentősen nőtt a térség vonzereje gyártóbázis és közös szolgáltató központ létesítése szempontjából, piacként ugyanolyan kívánatos maradt. A felmérés résztvevői további potenciált látnak a térségben, a piac növekedésére 71 százalékuk számít. Ezzel együtt a verseny erősödését és a haszonkulcsok csökkenését prognosztizálják. A közép- és kelet-európai adóelőny a válaszadók szerint nem nő, inkább mérséklődik, arról pedig, hogy a külföldi közvetlen tőkebefektetések növekedhetnek-e, egymásnak ellentmondóan nyilatkoztak a vállalatvezetők.

Azok a cégek, amelyek több mint tíz éve jelen vannak a térségben, sokkal optimistábban ítélik meg a piac és a tőkebefektetések növekedését, mint azok, amelyek csak az elmúlt évtizedben vetették meg itt a lábukat - derítette ki a felmérés.

Kapcsolódó elemek