Az eszközkezelő egy szociális probléma megoldásában segít
A Nemzeti Eszközkezelőnek októberig fel kell állnia - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára. Nátrán Roland hozzátette: a szükséges jogszabályokat a kormány döntése értelmében július 31-ig meg kell alkotni.
Dátum: 2011-06-16 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164152
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:22:19.728929, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Legkésőbb október elsejére fel kell állnia a bajba jutott devizahitelesek megsegítését célzó Nemzeti Eszközkezelőnek - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára.
Nátrán Roland emlékeztetett, hogy az eszközkezelő nem a banki portfóliók kitisztításában segédkezik, hanem egy szociális probléma megoldásában, ezért fordulhat elő, hogy nyomott áron veszik meg az ingatlant.
A helyettes államtitkár megerősítette, hogy az eszközkezelő létrehozásához szükséges jogszabályokat a kormány döntése értelmében július 31-ig meg kell alkotni.
Nátrán Roland kiemelte: az árfolyamvédelmi konstrukció célja, hogy biztosítsa a havi törlesztőrészletek stabilitását és kiegyenlítse az extrém árfolyamváltozásból fakadó kockázatot. A gyűjtőszámlán összegyűlt összeget vissza kell fizetni az adósoknak, erre egy kedvező feltételekkel nyújtott forinthitel vonatkozik - mondta.
A devizahiteleseket segítő törvényjavaslat a lakás elvesztésének megelőzését célozza, így az mindegy, hogy valaki lakás célú vagy szabad felhasználású, jelzálog fedezetű hitelt vett fel, a fontos az, hogy a konstrukció az ingatlan megtartását segítse elő - fejtette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára.