Budapest: hosszú távú közlekedésfejlesztési terv kell
Nem indulhat úgy új uniós finanszírozási ciklus 2014-ben, hogy Budapestnek nincsenek előkészített közlekedésfejlesztési projektjei - közölte Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója a Fenntartható város - válaszok a jövő kérdéseire című konferencián csütörtökön.
Dátum: 2011-06-16 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:22:26.090147, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint azt a vezérigazgató elmondta, jelenleg "a szakadék felé haladó vonaton kell mozdonyt cserélni", de a napi teendőkön túl muszáj hosszú távú tervet készíteni. A vezérigazgató utalt arra, hogy Budapesten az utolsó nagyobb beruházási hullám a '70-es évek közepén volt, azóta a rendszer fejlesztésére gyakorlatilag nem költött a főváros, ezért "szégyenteljes, méltatlan" állapotok alakultak ki.
Vitézy Dávid úgy vélte: a budapestiek nem tekintenek "idegen dologként" a tömegközlekedésre, a hálózat kiterjedt, ugyanakkor a járműállomány rendkívül elöregedett. Mint hangsúlyozta: olyan projektekre van szükség, amelyekkel be lehet hozni az infrastruktúra hatalmas lemaradását, amennyiben ugyanis az "alap szétporlad, akkor nem biztosítható az üzemeltetés".
A BKK vezetője elmondta, a tervek között szerepel a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötése, az évtizedek óta elavult infrastruktúra cseréje, a 3-as metró, a ráckevei és csepeli HÉV vonalának meghosszabbítása; továbbá a 42-es villamos a Havanna lakótelepig járna. Közlése szerint mintegy száz-száz villamost és trolibuszt szeretnének "csomagban" beszerezni, illetve egy új kocsiszín építése is a tervek között szerepel. Mint mondta, ezek mindegyikét elő kell készíteni, és közülük a leghatékonyabb beruházásokat kell megvalósítani.