Visegrádi miniszterelnöki csúcstalálkozó Pozsonyban
Visegrádi miniszterelnöki csúcstalálkozó kezdődött csütörtökön délután Pozsonyban. A fórumon Iveta Radicová szlovák miniszterelnök meghívására részt vesz Orbán Viktor magyar és Donald Tusk lengyel miniszterelnök. A kormányfők megvitatják a négy ország nemzeti emlékezet intézeteinek lehetséges együttműködését is.
Dátum: 2011-06-16 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164175
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:22:27.464084, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Petr Necas cseh kormányfő az egész napos országos közlekedési sztrájk miatt kimentette magát. Csehországot a találkozón Karel Schwarzenberg külügyminiszter képviseli. Pozsonyi kormányforrások szerint a megbeszélésen értékelik a szlovák elnökség programjának teljesítését, és megvitatják a visegrádi együttműködés időszerű kérdéseit.
Külön napirendi pont lesz a visegrádi országok együttműködése az Európai Unióban. Ezzel összefüggésben szóba kerül a most záruló magyar EU-elnökség, illetve az azt követő lengyel elnökség, valamint az EU keleti partnerségi programja és a szervezet bővítése is. A kormányfők megvitatják a négy ország nemzeti emlékezet intézeteinek lehetséges együttműködését is. Szlovákia tavaly nyáron Magyarországtól vette át a V4-ek elnöki tisztségét. Pozsonytól Prága veszi át a stafétát, július elsejétől a soros elnök a Cseh Köztársaság lesz. Megbeszéléseik eredményéről a kormányfők nemzetközi sajtótájékoztatón számolnak be.
A visegrádi csoportot 1991. február 15-én a magyarországi Visegrádon alakította meg Antall József magyar miniszterelnök, valamint Václav Havel csehszlovák és Lech Walesa lengyel államfő. Csehszlovákia kettéválásával a visegrádi hármasból négyes lett.