Segítik a kis- és középvállalkozókat Salgótarjánban
Salgótarján önkormányzata 10 millió forint támogatást ad a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványnak, ebből a pénzből ingyenes szolgáltatásokat nyújt az alapítvány a helyi kis- és középvállalkozásoknak - mondta Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz), Salgótarján polgármestere csütörtökön.
Dátum: 2011-06-16 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164180
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:22:29.129667, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megállapodás aláírását követően a polgármester ismertette: a javaslatot korábban egyhangúlag fogadta el a közgyűlés, és arról is döntöttek, hogy 2012-ben 50 millió forintra emelik a támogatás összegét. Ez azt jelenti, hogy jövőre már nem csak szolgáltatások igénybevételére lesz lehetőség, hanem konkrét pénzbeli támogatásra is, ennek formáját ebben az évben dolgozzák ki - tette hozzá.
Bablena Ferenc, az alapítvány ügyvezető igazgatója méltatta a kezdeményezést, mert mint mondta, Nógrád megye, és benne Salgótarján gazdasága is rendkívül nagy problémákkal küzd. A kis- és középvállalkozásoknak anyagi és szellemi tőkére, valamint piacokra van szükségük, e hármas cél megvalósítására fogalmazták meg a feladatokat - tette hozzá.
A megállapodás értelmében az alapítvány ingyen végzi a salgótarjáni vállalkozások beindítását, cégalapítását, pénzügyi, számviteli tájékoztatását, tanácsadását, segít a piaci kapcsolatok építésében és a marketing munkában. Az aktuális kérdésekkel foglalkozó vállalkozói klubot működtet az inkubátorházban, a bankok által nem, vagy kevésbé hitelképesnek minősített vállalkozóknak hitelkonstrukciókat biztosít, és segít az Új Széchenyi Terv pályázati lehetőségeinek kihasználásában.