Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hétfőn dönt az alkotmánybírákat jelölő bizottság

Hétfőn összeül az Alkotmánybíróság (Ab) elnökét és tagjait jelölő parlamenti eseti bizottság, és - a napirendje szerint - dönt az Ab öt új tagjának jelöléséről.


Dátum: 2011-06-16 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164182
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:22:29.837741, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés honlapján elérhető meghívó szerint a testület hétfő délelőtt tartja nem nyilvános tanácskozását. A parlament arról az alkotmánybíró-jelöltről tud szavazni, aki a tizenöt tagú jelölőbizottságban - amelyben nyolc képviselő fideszes, kettő KDNP-s, kettő MSZP-s, kettő jobbikos, egy pedig LMP-s - legalább nyolc igen szavazatot kap. A testület elnöke kedd óta a fideszes Varga István, aki frakciótársától, Balsai Istvántól vette át a tisztséget, ő ugyanis a Fidesz egyik alkotmánybíró-jelöltje lett, ezért már nem tagja a jelölőbizottságnak.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője kedden jelentette be, hogy Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök javaslatára a képviselőcsoport a már említett Balsai István fideszes országgyűlési képviselő, volt igazságügy-miniszter mellett Pokol Béla egyetemi tanárt, Szalay Péter ügyvédet és Szívós Máriát, a Fővárosi Bíróság tanácselnökét jelöli alkotmánybírónak. Az ötödik tisztségre a kormánypárti frakciószövetségen belül a KDNP tett javaslatot, a kereszténydemokraták Dienes-Oehm Egon korábbi nagykövetet, nemzetközi magánjogászt jelölik. Az ellenzéki pártok közül az MSZP és az LMP egyelőre nem nevezett meg hivatalosan alkotmánybíró-jelölteket.

Az Országgyűlés döntése értelmében szeptember 1-jétől a jelenlegi 11 helyett 15 tagja lesz az Ab-nek. A parlament így várhatóan öt új alkotmánybírót választ majd, egy poszt ugyanis jelenleg is betöltetlen. A Ház az Ab új tagjait július 31-ig, azaz még a tavaszi ülésszakon megválasztja, valamint e határidőig az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával a testület tagjai közül elnököt választ.

Az új Ab-elnökről Lázár János kedden elmondta, a posztra Orbán Viktor még nem tett javaslatot a Fidesz-frakciónak. A képviselőcsoport vezetője ugyanakkor úgy fogalmazott, ha a pártelnök-miniszterelnök Paczolay Péternek, a testület jelenlegi vezetőjének újbóli megválasztását kezdeményezi, ő támogatni fogja. Paczolay Péternek általában kiemelten nagy és határozott támogatottsága van a Fidesz-frakción belül és a mi polgári világunkban - közölte akkor Lázár János.

Kapcsolódó elemek