Bemutatta szolgáltatásait a Békés Megyei Kormányhivatal
A nyári szezon kezdetén hasznos tanácsokkal látták el az érdeklődőket a Békés Megyei Kormányhivatal, illetve az ahhoz tartozó népegészségügyi, társadalombiztosítási és közlekedési felügyelőségi szakigazgatási szervek munkatársai csütörtökön a megyeszékhely legnagyobb bevásárlóközpontjában.
Dátum: 2011-06-16 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164183
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:22:30.181195, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Egész nyáron biztonságban című békéscsabai rendezvényen a látogatók választ kaphattak például arra, mennyi útdíjat kell fizetni Romániában, s milyen védőoltásokra van szükség, ha egzotikus országba kívánunk utazni.
Az országosan is egyedülálló kezdeményezésről szólva Erdős Norbert, a megyei kormányhivatal vezetője elmondta: a gyakorlatban is bizonyítani kívánják, hogy a szolgáltató állam kialakításáról szóló kormányzati elképzelés már megvalósult Békésben. A mostani rendezvényre a város központjába, helybe hozták szolgáltatásaikat.
A népegészségügy munkatársai például megmérték az érdeklődők vérnyomását, magasságát és testsúlyát, tanácsokat adtak a védőoltásokkal kapcsolatban, a kullancsok okozta fertőzésről, valamint arról, milyen egyéb egészségügyi óvintézkedést érdemes tenniük az utazóknak, ha nyaralni mennek.
A társadalombiztosítás szakemberei tájékoztatták az érdeklődőket az uniós egészségbiztosítási kártyáról, annak igénylési módjáról és felhasználási lehetőségeiről. A látogatók megtekinthették a helyszínen, hogy az érintettet bejelentette-e a foglalkoztatója, s ha kellett, akkor pótolták az elveszett TAJ-kártyát is.
A szintén a kormányhivatalhoz tartozó közlekedési felügyelőség munkatársai hasznos tanácsokat adtak a gépjármű műszaki előírásairól és a kötelező tartozékokról. Ennél a standnál arra is választ kaphattak a látogatók, hogy a környező országokban mennyi az üzemanyag ára, hol van fizetős alagút, illetve milyen útszakaszokon lehet sebességkorlátozásra vagy útlezárásra számítani.