Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Színháznapok Zalaegerszegen

Huszonhat estén hat színpadi produkcióval várja a közönséget a zalaegerszegi Erdei Színház és az Egervári Várszínház - közölték a szervezők kedden, a megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján. A zalaegerszegi Alsóerdő színpadán június 17-én - a békéscsabai Jókai Színházzal közös produkcióban - Neil Simon: Pletyka című krimi-vígjátéka lesz műsoron - közölte Merő Béla, a Zalai Nyári Színházak Kht. ügyvezető igazgatója.


Dátum: 2003-06-10 19:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11519
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:02.480617, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ottani repertoáron szerepel Boban Markovics világhírű együttesének koncertje és Ivo Bresan: Paraszt Hamlet című tragikomédiája, amelyet a kecskeméti Katona József Színházzal közösen visznek színre. Az egerszegi előadásokat július 7-én az egervári várkastély szezonnyitója váltja. Ruzzante: Az anconai özvegy című pikáns komédiájának bemutatója országos premier lesz. Az augusztus 2-ig működő Egervári Várszínházban e darab mellett

a Magyar Barokk Trió hangversenyére, operettgálára és egy, a Kőszegi Várszínházzal közös produkcióra, Moliére: Dandin György című vígjátékára várják az érdeklődőket. A Zalai Nyári Színházak Kht. ügyvezetője szólt arról, hogy - mivel tagjai a Szabadtéri Színházak Szövetségének - a szaktárca 8 millió, a Nemzeti Kulturális Alapprogram 1,4, a városi önkormányzat 6,5 millió forinttal támogatta a két teátrumot, s további négy szponzor is jelentős összegeket adott a programokhoz. Merő Béla közölte: a nyári előadásokat az idén először kedvezményes jeggyel látogathatják a nagycsaládosok. Az immár 30 éves múltra visszatekintő Egervári Várszínházba és a 11. nyarát kezdő Erdei Színházba a tavalyinál legalább egyötödével több, 17-18 ezer nézőt várnak - hangzott el a sajtótájékoztatón.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek