Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Javaslat a Házsongárdi temető UNESCO-listára tételére

A magyar kormány javaslatot kíván tenni arra, hogy a Házsongárdi temető Románia UNESCO-listájára kerüljön - ezt Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes válaszolta egy hozzá intézett írásbeli kérdésre.


Dátum: 2011-06-17 09:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:22:36.048593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A parlament honlapján közzétett dokumentum szerint a jobbikos Szávay István felvetésére kiemelte: mivel a Házsongárdi temetőben található sírhelyek és egyéb kegyeleti helyek kiemelkedő történelmi és kulturális jelentőségűek, a magyar kormány a román fél számára javaslatot kíván tenni, hogy a Házsongárdi temető Románia UNESCO-listájára kerüljön. Mivel azonban az UNESCO által biztosított védelmi rendszer abból indul ki, hogy minden állam érdeke, hogy a területén található kulturális értékeket megőrizze, nem teszi lehetővé azt, hogy egy másik állam ebbe a folyamatba beavatkozzon. Ennek értelmében a nemzeti kisebbséghez tartozó kulturális érdekek védelmében beavatkozásra nem biztosít lehetőséget az egyezmény - hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.

A kormányfő kereszténydemokrata helyettese kifejtette: Magyarország kérését az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete Általános Konferenciájának 1972. november 16-án elfogadott egyezményére alapozza, amely szerint "az Egyezményben részes Államok elismerik, hogy az ilyen örökség az egész világ örökségét jelenti, melynek megóvása az egész nemzetközi közösség együttműködésének feladata".

A Házsongárdi temető védetté nyilvánításához külön-külön valamennyi sírhelyet védetté kell nyilvánítani, melyhez műholdas felmérés szükséges. Ennek megtervezése és megvalósítása már megkezdődött. Semjén Zsolt felidézte, hogy a román-magyar kisebbségi vegyes bizottság június 1-jén tartott ülésén a magyar fél ajánlásként fogalmazta meg a Házsongárdi temető kiemelt fontosságú ügyként való kezelését. Hozzátette: a kormány figyelemmel kíséri a Házsongárdi temetőben történő eseményeket, a síremlékek gondozását elvállaló Házsongárd Alapítvánnyal állandó kapcsolatban áll.

A magyarság itt nyugvó nagyjainak emlékét őrző kövek állapotáról Gergelyné Tőkés Erzsébettől, az alapítvány igazgatójától rendszeresen tájékoztatást kap a magyar fél, és folyamatos az információcsere a Házsongárd Alapítvány, a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusa, a Magyar Köztársaság Bukaresti Nagykövetsége, a Külügyminisztérium és a nemzetpolitikai államtitkárság között is.

Kapcsolódó elemek