Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapest: többletforrás falfirka-mentesítésre

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. 125 millió forint többletforrást kap a vadplakát- és falfirka-mentesítési programra, ha a Fővárosi Közgyűlés a jövő szerdai ülésén elfogadja az erről szóló előterjesztést.


Dátum: 2011-06-17 09:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164202
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:22:36.692722, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes szerint a 2008 és 2010 közötti program egyértelműen sikeres volt, összességében pedig egyre kevesebb a "visszafirkálás". Hozzáteszi: több mint 100 ezer négyzetméteren távolították el a falfirkákat a fővárosi önkormányzat finanszírozásában, a vadplakátoktól és graffitiktől megtisztított épületek száma pedig meghaladja a 3700-at.

Ezzel párhuzamosan kiépült a monitoringrendszer, amelynek lényege, hogy a Fővárosi Közterület-felügyelet, a rendőrség, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. és a tulajdonosok felügyelik a területüket. A városvezető azt is megfogalmazza, hogy az épületek tulajdonosait is érdekeltté kell tenni, kötelezni kell, hogy a vadplakátokat és a falfirkákat eltávolítsák, és a rendőrségen bejelentést tegyenek. Mint írja, "nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a megfelelő fellépés a vadplakátok és a falfirkák ellen csak úgy lehetséges, ha nagy területen egyszerre történik meg az eltávolítás, és a hatóságok szigorúan fellépnek a falfirkálók ellen".

Az előterjesztés szerint a program folytatására, a mentesített épületek és közterületek tisztán tartására, az idegenforgalmi, városképi és közösségi közlekedés szempontjából legfrekventáltabb területeken a hidak, a felüljárók lábazatainak és a nem kiemelt aluljáróknak a mentesítésére és tisztán tartására 125 millió forint többletre van szükség, ezt a városüzemeltetési céltartalékból finanszíroznák.

Kapcsolódó elemek