Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Németh Zsolt a koszovói helyzetről az EP-ben

Ülésezett az EP külügyi és emberi jogi bizottsága, amelyen Michael Steiner, az ENSZ koszovói főmegbízottja számolt be a világszervezet igazgatása alatt álló tartományban kialakult helyzetről. Németh Zsolt a Fidesz külügyi szakembere, aki a magyar csoport tagjaként szintén részt vett a vitában, úgy vélekedett, hogy a továbblépést Koszovó végleges státusának rendezetlensége akadályozza. Ezért támogatást érdemel Ibrahim Rugova elnöknek a párbeszédet és a nyitottságot szorgalmazó kezdeményezése - mondta.


Dátum: 2003-06-10 19:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11520
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:02.774257, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ülésen Steiner beszámolt arról, hogy a tartomány már eddig is jelentős külföldi támogatásban részesült, amely lehetővé tette iskolák építését, üzemek helyreállítását, az infrastruktúra fejlesztését és munkahelyek teremtését. A közeljövőben további 800 millió eurós támogatást várnak ilyen célokra. Koszovóban a munkanélküliség azonban még mindig 57 százalékos, a havi 220 eurónak megfelelő átlagfizetés pedig ösztönzi a megélhetési bűnözést. Megjelent a szervezett bűnözés is, amelynek leküzdése érdekében az Interpollal közösen tesznek lépéseket - közölte. Az ülésen részt vett Rugova elnök is, aki köszönetet mondott az uniós támogatásokért. Elmondta, hogy Koszovóban javult a közbiztonság, a 120 fős tartományi törvényhozásban pedig húsz fővel képviseltetik magukat a kisebbségek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek