Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Reagálás Lamperth Mónika Újabb ötlet a hatalomtól címmel megjelent közleményére


Dátum: 2011-06-17 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:22:44.115109, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kényesen ügyeltünk arra, hogy a választási rendszerben semmilyen más dologhoz ne nyúljunk. Ezért ebből a módosításból semmilyen következtetést nem lehet levonni az új választójogi törvénnyel kapcsolatban. Ráadásul a javaslat megtétele előtt az egyeztetést is lefolytattuk. Kár, hogy Lamperth Mónika erről nem tudott, de kérdezze majd meg ellenzéki képviselőtársait - tájékoztattuk őket erről, s nem is volt drámai kifogásuk. Azt gondolom, hogy ez egy józan ész szerinti módosítási javaslat. Nincs szükség arra, hogy az időközi választásokon nagyon magasnak bizonyult részvételi küszöb megakadályozza azt, hogy mandátumokat betöltsenek. Az pedig, hogy bárkinek az "ölébe pottyan" a mandátum, nem túl logikus leírni. Mert a mandátum nem "pottyan", hanem azt ki kell érdemelni. Mégpedig úgy, hogy minél több választót meg kell győzni arról, hogy az adott jelöltre szavazzanak. Aki a demokráciát úgy értelmezi, hogy valakinek az "ölébe pottyan" a mandátum, az még tanulmányozza ezt a választójogi rendszert! Mi semmi mást nem teszünk, mint hogy a józan ész szabályai szerint csak a részvételi küszöb kapcsán módosítjuk a jelenlegi választójogi rendszert, s kizárólag az időközi választások esetén. Bizonyos, hogy ez nem veszélyezteti a demokráciát, hiszen érintetlenül hagy minden lényeges kérdést! Úgy gondolom, hogy ez csak a józan ész érvényesülési formája.

Kósa Lajos,

a Fidesz ügyvezető alelnöke,

országgyűlési képviselő

Kapcsolódó elemek