Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EU-csúcstalálkozó elé kerülnek a foglalkoztatási ajánlások

Az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői is áttekintik jövő héten a tagországok számára készített foglalkoztatáspolitikai és gazdasági ajánlásokat - erősítette meg a tagállamok munkaügyi minisztereinek pénteki luxembourgi találkozója előtt Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára.


Dátum: 2011-06-17 10:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:22:44.837440, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterek vitát folytatnak az ajánlásokról, amelyeket a Európai Bizottság készített. Andor László, a foglalkoztatáspolitikáért felelős biztos az ülés előtt azt hangoztatta: fontos, hogy a gazdasági kormányzásnak is nevezett, fokozott koordináció ne csupán elméletben, hanem a gyakorlatban, az egyes tagországok szintjén is meginduljon. A találkozón szociálpolitikai kérdések is szerepelnek. Az e témákban elnöklő Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a megbeszélés előtt a várandós, gyermekágyas vagy szoptató munkavállalókra vonatkozó uniós irányelv módosítását emelte ki, amelynél elsősorban az Európai Parlament javasolta módosításokat tekintik át.

A miniszteri tanács a tervek szerint közös nyilatkozatot ad ki az uniós fogyatékossági stratégia támogatásáról - jelezte még Réthelyi Miklós.

Kapcsolódó elemek